Felavatták az A38 hajó EU-pénzből épített, látványos bővítményét

Az A38 Hajó bővítménye.Az immár kultuszhelynek számító A38 Hajó hófehér, acélból, üvegből, vasból megalkotott kiegészítője hatalmas ablakokkal néz a Dunára, miáltal a kiállítóterem természetes fényt kap. A bővítmény nem egy meglévő hajó átalakításával készült, hanem teljesen új tervezésű szerkezet, amelyet a Ganz Danubius Huti Kft. nyergesújfalui gyárában építettek meg, majd előbb az Újpesti-öbölbe vontatták, november 4-én pedig hozzácsatolták a Petőfi-híd budai hétfője mellett horgonyzó A38-hoz.          

Szabályos, mértani tereivel a létesítmény jól idomul a hajóhoz. Hossza 50, szélessége 11, belmagassága 4 méter, merülése 60 centiméter. Az A38 Hajó eddigi bejáratán keresztül közelíthető meg. A hajóról „újszülöttre” négy hídon át lehet bejutni; még a fogyatékkal élőknek sem okoz gondot a megközelítés. A központi kiállítóterem területe 140 négyzetméter. Az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja vissza nem térítendő támogatásként 300 millió forintot adott az objektum elkészítésére, ami a teljes költség 85 százaléka; a többit önrészként a vállalkozás állta.       

Az úszó alkalmatosság főtermét kiállítások megrendezésére, filmvetítésre, előadások megtartására tervezték, emellett kép- és hangfelvételek készítésére alkalmas stúdió és irodák is helyet kaptak rajta. Közismert, hogy az A38 a múlt években nemzetközi rangú kulturális intézménnyé, Újbuda büszkeségévé lépett elő. A kerület és a hajó közművelődési megállapodása értelmében ott rendezik meg évente az Újbuda Jazzfesztivált.

A civil kezdeményezésre létesült A38 Hajón hét év alatt kétezer kulturális, rendezvényt tartottak százezernél több látogatóval. A népes látogatottság is sürgette a bővítését az új térrel.       

Az úszómű első kiállítását M. Miltényi Miklós építész, képzőművész, az A38 imázsának, logójának tervezője műveiből – betonképeiből, grafikáiból és könyvillusztrációiból – rendezték meg. A közeli jövő programjaiból említendő a My City fesztiválsorozat következő eseménye, a Bécset bemutató rendezvény: november 23-án fiatal osztrák médiaművészek munkáiból nyílik tárlat. December 10-én az idén harminc esztendős szlovén Laibach zenekar ad koncertet.