A megnyitón Fenyvesi Félix Lajos költő, a közös szülőföld, Hódmezővásárhely, és a régi barátság okán méltatta Eifert művészetét, amely az évtizedek alatt több korszakváltáson is átment. A fotóművészt az élet-kíváncsiság hajtja, hogy aztán az átélt látványt úgy közvetítse a közönségnek, hogy az is részese lehessen az alkotóban zajló élménynek, és újabb kíváncsiságokra ösztönözze. A nyitott szellem siet csak a nyitott tekintet segítségére. Eifert János érzékeny költői lelkülettel nem hagyja veszendőbe menni a látottakat, megőrzi a szépet, hogy felmutathassa a reményt.
Radisics Milán fotóművész a képek bemutatása közben elmondta, hogy miként is jöttek létre az alkotások. Az
expozíciók 1993-ban készültek, akkor rögzült a fény az emulzión. János akkor a szerinte jónak gondolt felvételeket
kiválogatta, és egy borítékba tette, aztán egyik lakásból a másikba költözve el is felejtődtek. Pár éve a két fotós
elhatározta, hogy feldolgozza Eifert 30–40 éves archívumát, elvégre van kép, amin javít az idő, máson meg
éppenséggel ront. E munka közben találtak a csaknem elrongyolódott borítékra is, benne a ’93-i felvételekkel.
Kiderült: az évek során a pusztulás csodálatos textúrákat és faktúrákat hozott létre a fotókon, szürreális penészzöld hangulatokat képezve rajtuk.
Így gyűlt össze 72 kép a régi korszaknak az eredményeképpen, amelyek diáin már a maguk korában megkezdett a
művész bizonyos vegyi beavatkozásokat, ám akkor úgy látta, hogy felemás módon sikerültek. Csakhogy az azóta
eltelt években maguktól tovább dolgoztak a képek, és az időutazás közben apró, furcsa mikro-textúrákat hoztak
létre magukon egyfelől a vegyszerek bomlásával, másfelől úgy, hogy még a tasak anyaga is beléjük ivódott. Néhol
fátyol, máshol a megszáradt nedvesség hullámai eredményeztek különös festői hangulatokat, színeket, formákat,
tartalmakat. Ennek megfelelően vannak köztük tájképek, sejthetően aktok, és néhány portré is, és ebből a 72-ből
látható most egy tucat a CULTiRiS Galériában. A kiállított méretben és formában csak ez az egyetlen sorozat létezik.
A képek tehát különlegesek, egyediek, megismételhetetlenek. Szürreálisak. A savval, lúggal, napsütéssel, más
természeti elemekkel folytatott kísérletek után a koszos víz, a penész, a por, a hideg – így együtt a fotós
alkotótársává vált. Amit látunk, élményt adó és művészi.
„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. – mondja mintegy
vallomásként Eifert János. Érdemes a játszótársává szegődni. A Cultiris Galéria kiállítása december 16-ig tekinthető meg.
Azért, hogy képet nyerjünk a művész sokoldalúságáról, ahhoz kapóra jön Eifert Hármasképek című másik fotókiállítása, amelyik a budai várban, a Nemzeti Táncszínház (I., Színház utca 1.) Kerengő Galériájában tekinthető meg december 10-ig, naponta 13–18 óra között, illetve előadási napokon az előadás végéig. Jó, hogy van ez a fotóhónap, amely ilyenekre is lehetőséget ad.