Az új festészeti sorozat első kötetét a legeredetibb helyszínen, a Magyar Nemzeti Galériában, Madarász Viktor „Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf a bécsújhelyi börtönben” című, 1864-ben készült képe előtt mutatták be. Ez a kép szerepel egyébként a festészeti sorozat nyitókötetének címlapján is.
Az új „évfolyam”, A magyar festészet mesterei II. összefoglaló címet kapta, az első kötetben Veszprémi Nóra Madarász Viktor, a magyar történeti festészet egyik kiemelkedő alakja munkásságát mutatja be.
Az Infovilág munkatársa a terjesztői forgalomban csak november 19-én megjelenő második kötetet, Révész Emese Fényes Adolf című munkáját is kézbe foghatta. Az idén még megjelenik Hollósy Simon és Koszta József, jövő január 7-től pedig kéthetenként a többi: Czigány Dezső, Mészöly Géza, Tihanyi Lajos, Nemes Lampérth József, Márffy Ödön, Kernstok Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Kmetty János, Dési Huber István, Kádár Béla, Mattis-Teutsch János, Scheiber Hugó, Ámos Imre, Bálint Endre és Victor Vasarely.
És ha már Scheiber Hugó említtetett, álljon itt kedves kollégánknak, az Infovilág régi szerzőjének, Kocsis Tamásnak a visszaemlékezés-szösszenete!
Egy portré karrierje:
a Scheiber Hugó-önarckép
Scheiber Hugó (1873-1950) Önarcképe nélkülünk, a Kocsis család nélkül sohasem lett volna a művész leghíresebb képe.
Az akkoriban mindig éhes, egyben üres zsebeiről inkább, mint képeiről híres, viszont a jövőben reménytelenül reménykedő festő az Est-lapok újságíróinak is kedvence volt: ebédért, vacsoráért árulta frissen alkotott képeit. Az Önarckép ennek jegyében jutott éppen apám, a budapesti Rákóczi út 54. alatti székházban szerkesztősködő Dernői Kocsis László birtokába, édesanyám rémületére, ami a „bőrtelenített” portrét látva, nem volt meglepő. Én gyerekként hasonló korú zuglói barátaimat riogattam vele, később megbékültem a sok vad színnel, legkevésbé a hegyes füllel.
Mondjuk úgy, Scheiber képét, képeit, amelyekből ma is őrzök néhányat, ahogyan öregedtem, egyre inkább „csodáltam, ámde nem szerettem”. Ma sem szívem csücskei, de mit tegyek, nekem Picasso absztraktjai sem szerepelnek kedvenceim élvonalában: a „de gustibus non est disputandum” ez esetben is érvényes.
Az Önarckép híressé válását Kati lányom alapozta meg. Pólyásként látta meg először, és azonnal harsány sírásban tört ki. S ettől kezdve félt tőle. Most, bevallom, ez volt a döntő érv, hogy 1990-ben – pedig akkor már asszony lett a lányból – megváltunk tőle.
Ha nem tesszük, ma is szobánk falán lógna és népes családunk tagjain kívül csak látogatóink ismernék, szeretnék vagy nem szeretnék…
A kép néhány napja újra és újra televíziók képernyőiről, újságok beszámolóiból, címlapfotóként köszön vissza, mint a Kiseselbach Galéria kiállításának és Molnos Péter művészettörténész Scheiber Hugóról és életművéről készült monográfiájának sztárja…
Minden jel szerint milliókkal vagyok szegényebb, mint lehetnék. De így lettek sokkal gazdagabbak a művészet szerelmesei és főként a mindenki – a világ – által megismert, megismerhető Scheiber Hugó.
Megérte.
A Magyar Nemzeti Galériával közös vállalkozást a Kossuth Kiadó küldetésnek tekinti. Népművelőként, ismeretterjesztőként a patinás könyvkiadó már eddig is százmilliókat áldozott hasonló művekre. Kocsis András hangoztatta is: egy fillér támogatást sem kapott az úttörő vállalkozásaihoz, saját erőből igyekezett elő- és megteremteni a művelődéstörténet népszerűsítését szolgáló kiadványait. Példaképe a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának és a Corvina Könyvkiadónak 1957-ben kezdődött és három évtized alatt mintegy 220 kötetet megért (a magyar könyvkiadás talán leghosszabb) sorozata.
A magyar festészet mesterei II.-t is közkívánatra tervezte meg és jelenteti meg a Kossuth – hangzott el újságírók előtt. Ide kívánkozik az érdemtelenül kis nyilvánosságot kapott tény, amely szerint a minap első alkalommal kiosztott „Társadalmi hasznosság” díjat elsőként a Kossuth Kiadói Csoportnak ítélték.
A magyar művészet kimeríthetetlen kincsestár – hangoztatta a kiadó vezetője. A festőkéhez hasonló nyilvánosságot érdemelnének a szobrászok, az iparművészek, építőművészek… A művészeti irányzatok elképesztő változatossága a ma kezdődött második sorozatból is kiderül: a magyar történeti festészet egyik kiválósága, Madarász Viktor nyitja a sort, a huszadik kötetben pedig az op-art „feltalálójával” Victor Vasarely-vel zárul. Az imént felsorolt nevekből kiolvasható, hogy a sorozat nem igazodik szorosan az időrendhez, de még a művészeti irányzatokhoz sem. A 20. század eleji magyar avantgárd művészcsoport, a Nyolcak (1909-1918) ez alkalommal hat művésszel képviselteti magát, miután az első, a 26 kötetes szériában ketten már szerepeltek közülük. A Nyolcak egyik kiválóságának, Fényes Adolfnak munkásságát a november 19-én megjelenő második kötet mutatja be.
Olvasóink tájékoztatására írjuk, hogy a Kossuth Kiadó a sorozatai teljes megrendelése esetén (hagyományosan) kedvezményt szokott adni. Ez alkalommal is állja a szavát, mi több, aki interneten rendel, az is a boltinál olcsóbban juthat hozzá.
Az Infovilág munkatársának érdeklődésére – mekkora példányszámban jelent meg A magyar festészet mesterei első sorozata – az elnök-vezérigazgató azt válaszolta, hogy meglepően nagy példányszámot ért el. Hazánkban ugyanis az az igényes kiadvány, amely háromezer példányban megjelenik és elfogy, már sikeresnek számít. Ekként az első festészeti sorozat 8300 előfizetője (!) különösen nagy figyelmet érdemlő eredmény volt; mellette természetesen sok ezer egyedi vásárló is vette a köteteket. A mától megjelenő II. sorozatra máris jó hétszáz előfizetés érkezett a kiadóhoz, remény szerint tovább növekszik a könyveket ilyen módon megvásárlók száma.
A Magyar Nemzeti Galéria és a Kossuth Kiadó mintegy nyolcvan munkatársa gondoskodik A magyar festészet mesterei II. megírásáról, a képek és a szövegek szerkesztéséről, sajtó alá rendezéséről. A szép kivitelezés a gyulai Dürer Nyomda érdeme.
