Két évtized óta nem mindennapi szenvedélynek hódol a Tahitótfaluban élő Ladó Mária és Tóth Ferenc: hintalovakat gyűjt. De nem csupán játékszergyűjtő a páros: érdeklődése kiterjed minden olyan művészeti ágra, amelyben témává váltak, otthonra leltek gyermekkori kedvencei. Keresi-kutatja a hintalovak felbukkanását a festészetben, a szobrászatban, az irodalomban, a komoly- és könnyűzenében, a színház-, a fotóművészetben, az iparművészek megálmodta tárgyakban, s nem utolsó sorban szakrális ünnepeink szimbolikájában.
E sokrétű gyűjteményből válogatott műalkotásokkal lepik meg az Aba-Novák Galéria látogatóit a november 22-én este hat órakor megnyíló, és csupán egy hétig látható kiállításon, tisztelegve a közeli múltban 400. születésnapjukat ünneplő faparipák előtt. A kiállításról nem fognak hiányozni a gyermekkori táltoslovak múzeumba szelídült képviselői sem, miközben a legfiatalabb látogatók napjaink egyszerű lovain vágtázhatnak.
A hintaló több mint 400 éves játékszer. Ősei az időszámításunk előtti évezredekben a gyermekjátékként megjelenő játék lovacskák voltak. Ezek a későbbiekben bot-ló, vesszőparipa formájában alakultak tovább. A tolható, húzható egész alakos kerekes lovak csak ezután jelentek meg a gyermekszobákban. Az első, igazi hintaló alapötletéhez elengedhetetlen volt a fatalpas bölcső megjelenése. Összeépítve a bölcsőszerű talppal a járás megtanulásában is fontos szerepet betöltő eszközökké váltak, a tipegő kisgyereknek támaszként szolgáltak a két lábon való helyváltoztatáshoz.
Az első hintalovat 1610-ben I. Károly angol trónörökös kapta ajándékba. A háromévesen még járni sem képes Károly, feltehetően ennek a játékszernek köszönheti, hogy az 1625-i koronázására, már kiváló lovassá vált. A derék falovat később fia, II. Károly herceg örökölte tőle.
Attól kezdve a hintalovak céhekbe tömörült, sokoldalú mesteremberek egyedi kézimunkáiként, iparművészeti alkotásokként „trappoltak” az arisztokrácia sarjaihoz.
A faelemekből álló, valódi szőrrel borított, üvegszemmel díszített hátasok a középkori szoros pólyákba kötözött kicsik vázizomzatának és egyensúlyérzékének fejlesztésében játszottak szerepet. A hintaló meglovagolása tehát nem csupán szórakoztató, de fejlesztő játék is volt egyben. A tulajdonos megtanulhatta a valódi lovak felszerszámozásának fortélyait is, amire ifjú és felnőtt korban nagy szükség is volt.
A német, belga, holland területeken a manufaktúrák az ipari forradalomnak köszönhetően megindult tömeggyártással egyre nagyobb számban gyártották a hintalovakat, melyek az ár csökkenésével és a játékszer exkluzivitásának megszűnésével, már a kevésbé tehetős társadalmi rétegekhez is eljutottak.
Az évszázadok során a használati eszközből lassan dísztárggyá is vált a hintaló. Alapanyaga manapság rendkívül sokféle lehet: papír, műanyag, üveg, kristály, fém, akár növényi termés is. Tárgyiasult formában a hintaló motívumként megjelenik tárgyak, étkészletek, szalvéták, asztali díszek elemeként, találkozhatunk velük ékszerekként, gyertyaformában, sőt karácsonyfadíszként is. Az évszázadok során a hintaló irodalmi művekben, dalszövegekben, és képzőművészeti alkotásokban is egyaránt megjelent.
Az Aba-Novák Galéria interaktív hintaló kiállítását Schäffer Erzsébet, a Nők Lapja munkatársa nyitja meg, aki irodalmi kiadványának a „Hintalovak nappal alszanak” címet adta. A kiállításon a hintalovak képzőművészeti megjelenési formáit mutatják be, valamint aktualitásként, a közelgő adventre tekintettel a karácsonyfadíszként használható hintalovak kapnak főszerepet.
