A hazai műszaki felsőoktatás legtehetségesebb diákjai a Boschtól kapott vadonatúj gokartokat szerelték fel a jövő technikával. A beépített alkatrészek és hétköznapi szerszámok mind a Bosch fejlesztései, amelyeket a csapatok ötletesen felhasználva hozhatták létre az önjáró, futurisztikus képességű gokartokat. Senki se gondolja ugyanakkor, hogy a verseny pusztán a mérnöki, műszaki teljesítményről szólt! A rendezvényre ellátogató közönség nemcsak a jövő technológiai bravúrjaiból kapott ízelítőt, hanem igazi versenyélményben is része volt a gyorsulási versenyek által.

A versenyen a csapatszellem különösen fontosnak bizonyult. Javier González Pareja, a magyarországi Bosch-csoport vezetője elmondta: „A Bosch mindig is nagy súlyt fektetett a technológiai újítások megalkotásánál a mindenki mást megelőző szakértelemre. Ez a tudás azonban önmagában sosem elég termékeny, ha nem párosul a kreatív emberekre jellemző probléma-megoldási képességekkel és az együttműködéssel. Csak a csapatban gondolkodó, a csapatban tevékenykedő emberek képesek nagy tetteket véghezvinni, ez újra bebizonyosodott a mostani versenyen is. Az együttműködő diákoknak köszönhetően a rendezvényen a jövő mérnökei mutatták be a jövő megoldásait.”

A junior csapatoknak a gokartba elektromos gázpedált és rögzítő féket, valamint ultrahang-szenzorokat és elektronikus kormányzást kellett beépíteniük, hogy általuk a jármű teljesen automatikusan válasszon ki egy megállásra alkalmas helyet, majd végrehajtsa a párhuzamos parkolást.
Az idősebbek a gokarthoz egy fúrógépet és két, akkumulátoros fűnyírókban használt motort kaptak a Boschtól. Az előbbiből önindítót kellett készíteni, a másikkal pedig egy hibrid hajtású járművet építeni a gokartból. A szenior csapatoknak ráadásul radarral és kamerával kellett ellátni a gokartot, majd segítségükkel megvalósítani a sávtartást, az adaptív sebességtartó automatikát és a vészfékezés funkciót.

A díjakat ennek megfelelően összetett versenyszámok teljesítésével lehetett kiérdemelni. A gyorsulási szám mellett az emelkedési feladatban egy emelkedőre kellett felvinni a járművet, majd aktiválni kellett az elektronikusan vezérelt rögzítő féket. A parkolási verseny célja az automatikusan vezérelt parkoló rendszer megalkotása volt, vagyis, hogy a gokart önállóan be tudjon állni egy aránylag szűk helyre. A vészfékezési versenyszámban pedig egy álló járművet szimbolizáló célobjektum előtt kellett automatikusan vészfékezni, és ahhoz minél közelebb megállni.
„A legokosabb gokart”-díj nyertese junior-kategóriában a veszprémi Pannon Egyetem Pannon-Racing csapata lett, szenior-kategóriában a Miskolci Egyetem ME-KART vihette haza ezt az elismerést. „A legjobb konstrukció”-díj junior kategóriában szintén a Pannon-Racing formációját illette, az „öreg” csapatok közül a kecskeméti GAMFkart mérnökgárdájáé lett a díj.

A versenyen a szaktudás mellett kiemelt jelentőségű volt a diákok együttműködési képességeinek díjazása. Evégett a rendezvényen kiosztották „a legjobb csapatmunka”-díjat; a juniorok közül a veszprémi Pannon-Racing, a szenior-kategóriában a miskolci ME-KART különítménye vihette haza.

Az idei Go-kart, Go-Bosch! verseny összesített eredményei alapján az idei abszolút győztes junior-kategóriában a veszprémi Pannon Egyetem Pannon-Racing mérnökcsapata lett. Figyelemreméltó, hogy a sikerhez nem csupán a szaktudásukra, hanem a kreativitásukra is szükség volt. Hasonlóan jó teljesítményt nyújtott és ezzel megőrizte tavalyi helyét a szenior-kategória abszolút győztese, a miskolci ME-KART.

