Fiatal tudósok európai versenye – három magyar a tallinni döntőben

Három fiatalember képviseli hazánkat az Európai Unió ifjú tudósainak versenyén (EUCYS) szeptember 22–27. között Tallinnban. A több mint 45 000 eurós összdíjazású megmérettetésen Kocsis Ábel, Molnár Áron és Puskás Dávid 38 országból érkező, száznál több tehetséggel méri össze tudását.

Az EU Fiatal Tudósok Versenye az Európai Bizottság kezdeményezése, célja, hogy a természettudományokra és a technológiákra irányítsa a 15–20 év közöttiek figyelmét, és segítse az együttműködésüket. Az első versenyt 1989-ben, Brüsszelben rendezték meg. A különdíjakon kívül három-három első, második és harmadik díjat osztanak ki. A magyarok az eddigi eredmények alapján a verseny éremtáblázatán a 4. illetve az 5. helyet foglalják el.
Az európai döntőbe helyezettjeit 25 000 ifjú tudósjelölt közül választják ki. Hazánkat a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett a legutóbbi ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny elsődíjasai képviselik:

Kocsis Ábel (a Soproni Széchenyi István Gimnázium végzett diákja, jelenleg a BME hallgatója) a „Mennyire vagyunk tartósak? (Gerincgörbületek kirajzolása Tolival)” nevű gerincvizsgáló eszközzel, Molnár Áron (a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja, jelenleg szintén a BME hallgatója) az „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” című projekttel, Puskás Dávid (a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja) pedig a „3D nyomtatott Hold-bázis” című munkájával méri össze tudását a többi résztvevővel.