(Forrás: ujszo.com) A szlovák kormány nyitrabányai kihelyezett ülésén meglőtték Robert Fico (Smer) miniszterelnököt, a politikust helikopteren szállították kórházba. Ficót legalább egy találat érte a hasán, állapota a legutóbbi hírek szerint súlyos. (A nyitó képen: Ficót testőrei viszik az autójához, hogy kórházba szállíthassák.)
16:15 – A miniszterelnök ellen elkövetett támadás fenyegetés mindarra, ami eddig a szlovák demokráciát ékesítette – reagált Peter Pellegrini megválasztott államfő. „Elborzaszt, hogy mire vezethet egy másik politikai vélemény elleni gyűlölet. Nem kell mindenben egyetérteni, de sokféleképpen lehet demokratikusan és törvényesen kifejezni az egyet nem értésünket” – írta.
16:12 – Romana Tabák (SNS) szerint a miniszterelnök elleni támadás az ellenzéki tüntetéseknek is köszönhető, ahol szították az indulatokat a kormány ellen. Michal Šimečkától, a Progresszív Szlovákia elnökétől azt kérdezte, „elégedett-e már”.
16:10 – Zuzana Čaputová államfő 16:45-kor nyilatkozik a miniszterelnök elleni támadásról.
16:09 – Ficót a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházba szállították. A Markíza arról ír, a kormányfőt a helikopterről hordágyon vitték a sürgősségi osztályra. Ficót egy lepedővel takarták le, így nem lehetett látni, eszméleténél van-e, illetve azt, mennyire súlyosak a sérülései.
16:06 – Ez az ellenzék gyűlölködő politikájának eredménye – reagálta Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter. Megdöbbentőnek tartja a történteket. „Sok erőt és főleg jó egészséget kívánok a miniszterelnöknek”.
16:03 – A kormányhivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott rövid közleményében arról ír, Ficót életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, miután a beavatkozás szükségessége miatt túl sokáig tartott volna őt Pozsonyba szállítani.
16:00 – Andrej Danko (SNS) kijelentette, az SNS politikai háborút indít. Változásokat bocsátott előre a médiához és a volt kormánytagokhoz való hozzáállásban. Az ellenzéket felszólította, tartsák tiszteletben a választás eredményét.
15:54 – Robert Fico (Smer) kormányfő túl van az életveszélyen – erősítette meg több forrás is a Denník N-nek. Hasi, kéz- és lábsérülést szenvedett. Jelenleg a besztercebányai kórházban kezelik. A Pluska szerint Ficót megműtik.
15:52 – Maroš Žilinka főügyész a Robert Fico ellen leadott lövést „az államiság lényege elleni támadásnak” nevezte. „Elfogadhatatlannak tartom a mai támadást” – mondta. „Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ennek a szörnyű tettnek az elkövetőjét kompromisszummentesen és igazságosan megbüntessük” – tette hozzá.
15:50 – A JOJ TV információi szerint Ficót egy 71 éves lévai férfi lőtte meg. A Markíza középkorú férfiről ír.
15:45 – Videón a miniszterelnök ellen elkövetett támadás utáni pillanatok.
15:43 – Ivan Korčok a miniszterelnök elleni támadást elfogadhatatlan erőszakos cselekménynek minősítette, és önmérsékletre szólított fel a bűncselekmény kivizsgálásáig. „Őszintén jobbulást kívánok neki. Bízom abban, hogy a biztonsági erők kivizsgálják ezt az elfogadhatatlan erőszakos cselekményt”.
15:42 – Az erőszakot nem lehet tolerálni – kommentálta Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormányfő elleni merényletet. Megdöbbentőnek nevezte a lövöldözés hírét, és mielőbbi jobbulást kívánt Ficónak.
15:39 – Igor Matovič (Szlovákia mozgalom) gyors felépülést kívánt Ficónak. „Robert Fico régi politikai riválisom. Ez a politika. Emberként azonban mielőbbi gyógyulást kívánok neki, és mélységesen elítélek minden erőszakot. Az ököl és a golyók nem oldanak meg semmit a politikában. Kérem, legyünk emberek” – reagált a támadásra.
15:36 – Richard Raši (Hlas) miniszterelnök-helyettes teljesen elfogadhatatlannak nevezte a kormányfő elleni támadást. „Nagyon gyors felépülést kívánok a miniszterelnök úrnak, mielőbb gyógyuljon meg. Ismétlem, ez nem egy demokratikus társadalomba, de semmilyen társadalomba nem való, hogy valaki ilyen aljas módon oldja meg a problémáit.”
15:35 – Ha Robert Fico (Smer) kormányfő hosszabb orvosi ellátásra szorul, helyére valamelyik miniszterelnök-helyettes lép, ő hívja össze és vezeti a kabinet ülését. A négy miniszterelnök-helyettes közül nagy valószínűséggel Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter veheti át a kormányfői teendőket.
15:27 – A KDH szerint nem szerencsés, ha a politikusok most egymás szemére hányják, hogy ki polarizálja a társadalmat. „Ez egyikünk számára sem engedhető meg” – tette hozzá Ján Horecký képviselő.
15:26 – „Egyértelműen és határozottan elítélünk mindenfajta erőszakot. Reméljük, hogy Fico miniszterelnök úr jól van, és hogy ez a szörnyű tett mielőbb tisztázódik” – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke, akit szintén sokkoltak a történtek.
15:25 – A SaS és a PS törlik a mai tüntetést, amelyen a Szlovákia Rádió és Televízió (RTVS) mellett álltak volna ki. Branislav Gröhling, az SaS elnöke felszólította a képviselőket, hogy ne gyanúsítgassák egymást ebben a helyzetben.
15:24 – Zuzana Čaputová államfő élesen elítélte a miniszterelnök elleni „brutális és vakmerő” támadást. „Sokkolva vagyok. Robert Ficónak sok erőt kívánok ebben a kritikus pillanatban, hogy felépüljön a támadásból”.
15:22 – Richard Glück, a Smer képviselője az ellenzéket hibáztatta a merényletért, kiabálni kezdett velük. „Ön köztisztviselő, viselkedjen ennek megfelelően” – válaszolta Jozef Pročko, a Szlovákia mozgalom képviselője. Ľuboš Blaha, a parlament alelnöke megpróbálta megnyugtatni a helyzetet, arra kérve Pročkot, hogy ne provokáljon és legyen empatikus, hiszen a kormányfőt meglőtték.
15:19 – Andrej Danko (SNS) az újságírókat hibáztatja a Robert Fico elleni merényletért. A Denník N munkatársairól „undorító disznókként” beszélt.
Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kormányülést is tartották. A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik.
A Plus7Dní információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.
A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani. A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani.
A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták.
A parlament ülését felfüggesztették.

