Főállású Angyalok: a jövő tanítói, tudásszervezői

Magyarországon az iskoláskorú gyermekek csaknem egynegyede küzd teljesítményzavarral. Különféle eredetű problémáikra a hagyományos oktatási rendszer nem, vagy csak korlátozottan képes megoldást nyújtani. Egyre nagyobb tehát a igény arra a tudásra, azokra az újításokra – beleértve a mobiltechnológiai innovációkat is – amelyekkel a civil szervezetek támogathatják, kiegészíthetik a gyermekek nevelését. Az idén három olyan programot támogat a Vodafone Magyarország Alapítvány, amelynek közös célja, hogy tágítsák az iskolai kereteket és színesítsék az oktatást, nagy lépést téve az esélyegyenlőség megteremtése felé.

Az idei Főállású Angyalok: Weisz Fanni, Lencse Máté és Lipcseiné Takács Nóra.

„A gyermekben eredendően él a tanulás iránti vágy. Az oktatás, nevelés szerepe pusztán annyi, hogy segítse őt a tudás felé vezető úton. A hagyományos iskolai oktatás azonban nem mindig képes megfelelni ennek az igénynek. Az egyik gyermeket agyonnyomják a szabványosított követelmények, a másikat fizikai akadályok – távolság, szegénység, fogyatékosság – választják el a modern tudástól. A jövő tanítójának nagy feladata a tanulásszervezés: a kultúra digitális eszközeinek felhasználása, a különféle képességterületek bevonása és fejlesztése, illetve a tanulás több szintjének és formájának biztosítása. Mindezek együttesen könnyítik meg a gyermekek számára az iskolai készségek elsajátítását, s nyitják meg az esélyegyenlőség felé vezető utat – mondta el az Angyalok bemutatkozó sajtótájékoztatóján dr. habil Gyarmathy Éva klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa.

Lipcseiné Takács Nóra szociológus, agrármérnök-tanár „Falusi Porta Tanoda – az étel iskolája, mert ételed az életed” című pályázatával Főállású Angyalként a Magyar Műhely Alapítvány munkáját segíti majd. Programjának célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse az egészséges, tudatos táplálkozást, a hagyományos, fenntartható gazdálkodási módokat. A Győr–Moson–Sopron megyei Écs községben található Falusi Porta Tanodában a gyermekek a falusi emberek mindennapjainak részeseiként megízlelhetik, megszerethetik a tartósítószerek és adalékanyagok nélküli ételeket. Az interaktív bemutatókon keresztül nem csupán a mezőgazdaságon és állattenyésztésen alapuló hagyományos gazdálkodó életmóddal ismerkedhetnek meg, de az ökológiai összefüggések is értelmet nyernek számukra. A követező egy év legfőbb feladata a módszertan kidolgozása. Nóra célja ugyanis, hogy a Falusi Porta Tanoda program a közeli jövőben a hagyományos iskolai oktatáson belül is helyet kapva, országszerte egyre több iskola tantervében szerepeljen.

Weisz Fanni a Vodafone-alapítvány Főállású Angyalaként a Hallatlan Alapítvány munkáját segíti majd. Programjának fő célja a jelnyelv népszerűsítése, az egyenlő esélyek megteremtése a siketek számára. Magyarországon a becslések szerint 60 ezer siket és 300 ezer nagyothalló él. Bár a nyelvi kulturális kisebbségnek számító siketek természetes anyanyelvét, a jelnyelvet hazánkban 2009 óta önálló nyelvként ismerik el, a speciális iskolák egyelőre nem, vagy csak korlátozottan gondoskodnak a jelnyelven tanulásról. A siket gyermekek 93 százaléka halló családban születik, és sajnos, sok esetben sem ők, sem családjuk nem sajátítja el a jelnyelvet, így nem csupán a családon belüli kommunikáció válik nehézkessé, de a gyermekek egészséges személyiségfejlődése sem lehet zavartalan. Fanni álma, hogy egy siket gyermek megszületése ne tragédia, hanem öröm legyen a szülők számára. Angyal-évének legfőbb célja az, hogy minden siketen született gyermek és családja számára lehetővé váljék a jelnyelv elsajátítása.

Lencse MátéÖnkéntesek a minőségi integrációért” című pályázatával nyerte el a Főállású Angyal címet. Magyarországon a 17 évesnél fiatalabbak 26%-a él mélyszegénységben. Az ELTE PPK oktatója és doktorandusz hallgatója koordinátorként segíti majd az Igazgyöngy Alapítvány munkáját Toldon; fő célja a berettyóújfalui kistérség mélyszegénységben élő gyermekei és családjai esélyegyenlőségének megteremtése. A Vodafone Főállású Angyalaként Máté a következő egy évben önkéntesek bevonásán alapuló online tanulástámogató, kompetenciafejlesztő módszert kíván kidolgozni Toldon, amely a később más régiókban is könnyedén alkalmazható lesz. A modellben az egyéni online tanulástámogatás mellett a csoportos kompetenciafejlesztés – drámajátékok, sportjátékok, társasjátékok, kézműves foglalkozások – is szerepet kap.

A 2013/14. év Főállású Angyalai szeptemberben kezdték meg munkájukat, s mai bemutatkozásukon ünnepélyesen is átvették a stafétát az előző esztendő Angyalaitól, Sütő Zsanettől, Sándor Enikőtől és Kravalik Brigittától.