A történet szerint Cassandra (Peyton Kennedy) 9 éves kislány, ígéretes korcsolyatehetség, egy havas napon edzésről hazafelé menet eltűnik édesapja, Matthew (Ryan Reynolds) kocsijának hátsó üléséről az alatt a pár perc alatt, amíg az sütit vásárol az országúti cukrászdában. Az apa kétségbeesetten próbálja megtalálni a kislányt, az anya (Mireille Enos) őrjöng és leginkább a férjét okolja, hogy miért nem vigyázott jobban, a felszolgáló még a gyereket sem látta a kocsiban, nemhogy idegeneket, így a tökéletesen impotens rendőrség leginkább az apa vétkességére gyanakszik ahelyett, hogy emberrablás, vagy gyilkosság ügyében nyomozna.
Nyolc év múlva egy új nyomozó, Jeffrey (Scott Speedman) érkezik a pedofil témákkal foglalkozó, csinos kreol Nicole nyomozó (Rosario Dawson) csapatába. A rendőrök főként az internetes pornóhálózaton szeretnének a jól rejtőzködő pedofilok nyomába eredni, de nem sok eredménnyel.
Miután a rendező nem szereti a lineáris vágást, állandóan ugrál az időben (ettől a néző időnként elbizonytalanodik, hogy akkor most melyik idősíkban vagyunk?), így hamar megtudjuk, hogy a 17 éves Cass (Alexia Fars) egy Mika nevű (Kevin Durand), bamba képű öltönyös hivatalnokféle fogságában bezárva ugyan, de él és virul, zongorázgat, énekelget, fantáziál, fogva tartója által kiépített rejtett kamerán keresztül nézi anyja vergődését, időnként pedig segít Mikának újabb kislányokat behálózni. Mika ugyanis leginkább kukkoló, mindent bekameráz és nézi a „valóságshow-műsort”. (Hogy ezt miként áll módjában megtenni, arról a film mélyen hallgat, akárcsak a gyermekrablás hogyanjáról. Az sem tudható, hogy mi lesz a kislányokkal, azt csak a nyomozók láthatják szörnyülködve.
Miután a nyomozónő lépre csalt egy pedofilt, az a börtönben megbízza az őt meglátogató Mikát (aki még ettől sem lesz gyanús), hogy hallgatása fejében rabolja és tüntesse el a rendőrnőt, de ne ölje meg! Mika egy segítőjével ezt meg is teszi, és egy furgonban zárja el Nicole-t. Eközben a még mindig zaklatott apa pár percre találkozhat a nagylányával, akit a rabló altató injekcióval elaltat, a lány pedig visszamegy fogva tartójával a rabságba. Ezzel együtt is Matthew a gyermekrablók nyomára bukkan, a rendőrök lelövik a rossz fiút, kiszabadítják a fogva tartottat, aki visszatérhet korcsolyázni régi 8 évvel ezelőtti partneréhez.
Atom Egoyan (Chloe – A kísértés iskolája, Imádat, Az igazság fogságában, Felícia utazása, Eljövendő szép napok, Exotica stb.) saját ötletéből David Fraser társaságában írta meg a forgatókönyvet, amiből filmjét forgatta. A történet lassan, komótosan és időugrásokkal csordogál, így aztán sok izgalmat nem tartalmaz, legfeljebb a néző gondolkozhat el azon, hogy hány alapvető kérdésére nem kap választ, és azon túl, hogy a happy end bejött, mi van a pedofil-hálózattal és többi áldozatukkal? Hogyan rabolták el pillanatok alatt a gyereket, úgy, hogy a hóban még nyomok sem maradtak? Hogyan kameráz be az elkövető szinte minden helyet, amit meg akar figyelni? Mitől ennyire tök(él)etlen a nyomozó hatóság? Mivel sikerül az áldozatot 8 éven olyannyira magához kötni elrablójának, hogy az még az interneten sem kér segítséget senkitől? Talán ilyen dolgokat is lehetett volna tisztázni 112 perc alatt…
A színészi játék, az operatőri munka, a zene elfogadható, ha kiemelkedő nem is, így tehát mindent egybevetve közepes alkotás született abból, amiből jó filmet is lehetett volna csinálni. Meg lehet nézni, de nem nagyon érdemes. A Cinetel Kft. a filmet december 4-től forgalmazza.
