Sonja Wehsely egészségügyi és szociális városi tanácsnok (jobbra) és Elisabeth Löffler, a Zeitlupe program vezetője. (Kép: David Bohmann/PID)Mivel a fogyatékossággal élők az osztrák munkaerőpiacon is hátrányban vannak, Bécs többféleképpen is igyekszik az ő munkához jutásukat támogatni. A város szociális ügynöksége, a Fonds Soziales Wienhez tartozó „Jobwärts – Integrációs szakszolgálat” például egyaránt segíti testi és szellemi fogyatékossággal élők munkavállalását.

A tanácsadás kezdetén tisztázzák az érintettekkel, hogy milyen munkakörök érdeklik őket, mit tudnak vállalni, majd a szakszolgálat munkatársai felveszik a kapcsolatot a munkaadókkal, hogy gyakornoki vagy állandó munkahelyet keressenek számukra. Természetesen a jogaikról és az anyagi igényeikről is beszélnek az álláskeresőkkel.

Az év eleje óta működő szakszolgálat július végéig negyven, fogyatékossággal élőnek tudott gyakornoki helyet és húsznak állandó munkahelyet keríteni. „A probléma az, hogy sok vállalkozás csak gyakornoki helyet vagy határozott idejű munkaszerződést kínál, a tartós foglalkoztatásnál már húzzák a szájukat” – mondja a Fonds Soziales Wien egyik szóvivője.

Fogyatékossággal élő nők bátorítják sorstársaikat arra, hogy vegyék át az irányítást az életük felett a „Zeitlupe” (Lassításban) nevű projekt keretében. A Ninlil Egyesület kezdeményezése szintén a Fonds Soziales Wien bábáskodása mellett valósul meg, lényege, hogy nagyobb bizalom alakuljon ki tanácsadó és fogyatékossággal élő között, hiszen hasonló kihívásokkal kell szembenézniük az életben.

A Fonds Soziales Wien jelenleg tizenhét olyan közhasznú tanácsadói szolgálatot támogat, amelyek fogyatékossággal élő vagy krónikus betegségben szenvedő embereket és hozzátartozóikat segíti az élet legkülönfélébb területeire kiterjedő – lakhatás, szabad idő, munkavállalás, jog, egészségügyi ellátás stb. – információkkal, tudnivalókkal. Ide tartozik az év elején elindított integrációs szakszolgálat is, amely 2012-ben 635 ezer euróval gazdálkodhat. A Fonds Soziales Wien ilyen jellegű szolgáltatásait tavaly hatezren vették igénybe.