Földes Imrét a Moholy-Nagy-díjjal tüntették ki

Földes Imre.Földes Imre zenetörténész olyan jeles művészek névsorát bővítheti, mint 2006-ban Hattula Moholy-Nagy művészettörténész, művészeti író, 2007-ben Gergely István építész, belsőépítész és Stefan Lengyel formatervező, 2008-ban Rubik Ernő Kossuth-díjas építész, formatervező, 2009-ben Hannes Böhringer művészetfilozófus. Az Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, Földes Imre, több tudományos, ismeretterjesztő mű, publikáció szerzője a kultúrákra való nyitottsága és kiemelkedő pedagógiai munkássága elismeréseként veheti át a kitüntetést. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 1960–74 között fakultatív zenetörténeti órákat tartott. Korát megelőzve igen nagy mértékben hozzájárult a művészeti területek közötti átjárhatóság elfogadáshoz, az akusztika és zene jelentőségének értékeléséhez a vizuális művészetekben. Földes Imre alapította az egyetem azóta is működő kórusát.

Rófusz Ferenc.Ugyancsak ma kapja meg címzetes egyetemi tanári címét Rófusz Ferenc animációs filmrendező. A MOME animációs képzési programjának koncepciója, hogy a mesterszak ismertté váljék a nemzetközi oktatási porondon is. Ehhez hozzájárulhat, hogy Rófusz Ferenc Kanadában és az Egyesült Államokban 20 év alatt szerzett tapasztalataival, tanácsaival támogatja az animációs szakon folyó oktatást. Sok rövidfilmet, televíziós sorozatot, reklámfilmet készített. Nemzetközi fesztiválokon kapott díjakat, köztük a legrangosabbat, az Oscar-díjat, melyet 1981-ben nyert el a Légy című, 3 perces animációs rövidfilmjével.        

     
Habilitációs oklevelet vehet át Balázs Miklós Ernő DLA festőművész mozaikművész, Bede István DLA okleveles építészmérnök, Bukta Imre festőművész és Márkus Gábor belsőépítész. Művészeti doktori fokozat elismerésben részesült Berke Márta restaurátor művész, Cosovan Attila grafikusművész, F. Orosz Sára keramikusművész, Karsai Zsófia keramikusművész, Püspök Balázs formatervező művész, Ráthonyi Kinga keramikusművész és Tóth Lívia textiltervező művész.