Magyar- és Lengyelország a szabadság hírnökei voltak 1989-ben, mára meghazudtolták magukat. Pedig szép jövővel kecsegtetett a rendszerváltás – írja Christoph von Marschall a Der Tagesspiegel véleménycikkében. Német szemmel a szerző a 30 évvel ezelőtti eseményeket az emberiség egyik eufórikus pillanataként értékeli, és őszintén vall arról: volt és van is mit megköszönniük a németeknek.
A lengyel Szolidaritás mozgalom a diktátorok, az egypártrendszer feletti győzelmet hozta, a magyar határnyitás Németország egyesítését. A varsói kerekasztal-tárgyalás a háború utáni világrendet bontotta meg. Mit hoz vajon 2019, amikor ezekre a sorsfordító eseményekre emlékezünk? Mindkét ország – 15 évnyi uniós tagsággal – Európa rossz fiújának számít, és nem lehet büszke az elért eredményekre például Románia sem, mert a közép- és kelet-európai országokban – legyen az konzervatív vagy szocdem kormány – szégyent hoztak a demokráciára, a jogállamra, a sajtószabadságra és mélyre süllyedtek a korrupcióban. Oroszország befolyása nemcsak ezekben az országokban, de Németországban is – kereskedelmi kapcsolatai révén – megnőtt. Marschall szerint a németek jobban oda kellene figyelniük a szomszédaikra, és nem másodrangú uniós állampolgárként kezelni őket.
A kommunizmus bukása óta az első országossztrájk-kísérletnek vagyunk a szemtanúi a rabszolga-törvény okán – foglalkozik részletekbe menően a december óta folyamatos magyar demonstrációkkal az amerikai CNBC News TV portálja. Orbán Viktor soha nem tapasztalt dühös ellenállókkal találta magát szembe, s a tiltakozást erősíti az ellenzék egyre nagyobb frusztráltsága az autoriter rendszer visszásságai miatt. A magyar agytröszt, a Policy Solutions elemzője a kormányt idézve – amely szerint a törvény/a túlóra önkéntes alapon működne – azt mondja, hogy teljesen világos: vagy teljesíted a munkáltató elvárását vagy az utcán találod magad. A törvény háttere: az alacsony munkanélküliség rekordot dönt ugyan, de az is, hogy megduplázódott a betöltetlen állások száma a múlt három évben. A TS Lombard elemzője pedig úgy látja, ha a január 19-i tüntetéssel még nagyobb egységet sikerülne kovácsolni az ellenzéki oldalon, akkor ez határozott lépés lenne az Orbán-kormány mint hűbéri rendszer megtörésének irányába.
Közel az Európai Unió polgárháborúja – írja harsogó címében a brit Sunday Express, amelyben Orbán szavait idézi: ideje megfékezni az Emmanuel Macron francia elnök vezette migrációpárti európai erőket, s hogy Orbán ezt a harcot megvívja vele – írja a lap figyelmeztetve az előttünk álló uniós választások tétjére. Arra, hogy a magyar kormányfő azt a célt tűzte ki maga elé: a bevándorlás elleni erőknek kell többséget szerezniük és ezzel megváltoztatniuk az unió politikáját.
Boris Kálnoky azt a néplelket kívánja megfejteni a Deutsche Welle elemző cikkében, amelyik Orbánnak harmadszorra is bebiztosította a kétharmadot. S ennek kulcsa az urbánus–népi ellentét, amelyik Magyarországon már az 1920–30-as évek óta meghatározó, és amelyről az biztosan tudható, hogy az urbánus mindig a Nyugat felé kacsintott, a Nyugat viszont képtelen volt párbeszédre a népi irányzattal. Strukturális konzervativizmusnak könyveli el azt a rendszert, amelyben a fiataloknak – urbánusok lévén – nincs idejük a rendszert megváltoztatni, inkább Nyugatra mennek, így maradnak a népiek, akik nem áhítják a Nyugatot. Épp ezért – Kálnoky szerint Brüsszelnek nem lenne szabad pénzelvonással büntetni az antidemokratikus rendszereket, mert akkor még esély sincs strukturális konzervativizmusuk felszámolására.
A brit The Conversation folyóiratba az amerikai Tufts Egyetem professzora a magyarországi történelmen végigfutva összegzi: a kezdetektől fogva autoriter hatalmak alatt nyögött az ország – a mongol és oszmán birodalomtól kezdve a fasisztákon át a szovjetekig –, míg végül a rendszerváltás meghozta a tényleges demokráciát. Azonban a 2008-i gazdasági válság okozta sokkot kihasználva Orbán igyekezett meglovagolni ezt a tendenciát és Brüsszel áldozatának beállítani az országot. S itt romlott el megint minden. Mindenesetre a most fellendült ellenzéki megmozdulásokat jó jelnek tekintve a szerző azt reméli, az uniós választásokkal egybeesve akár lényegi fordulat is bekövetkezhet, ha az ellenzék összefog.