Gördülő iroda – évente akár ötvenmillió utas internetezhet ingyen a vonatokon

 

Wifi vonat

A vasúton utazók jelzései és statisztikai adatok alapján is megállapítható, hogy folyamatosan növekszik az igény a díjmentes, vezeték nélküli internet-elérésre, melyet leginkább azok az utasok hiányolnak, akik a menet közbeni időt is hasznosan, munkavégzéssel vagy szórakozással szeretnék eltölteni. Mindezek alapján a MÁV-START látványos fejlesztést végez az InterCity és a budapesti elővárosi forgalomban közlekedő vasúti kocsikon, hogy növelje a wifiszolgáltatásra alkalmas járművek számát. A fedélzeti, wifi-szolgáltatás ingyenesen vehető majd igénybe. A bővítésnek köszönhetően évente  ötvenmillió utasnak lesz lehetősége ingyen netezni a vonatokon.

A fejlesztés mintegy 750 járművet érint, eredményeképpen valamennyi InterCity-kocsiban már az ősszel, az év végéig pedig a budapesti elővárosi vonatok jórészén elérhető lesz a wifi-szolgáltatás.

A wifi-berendezések beépítését, gazdaságos megoldást választva, házon belül oldja meg a MÁV Csoport: a MÁV-Gépészet Zrt. szakemberei végzik el a munkát. Hamarosan kezdődik az eszközök felszerelése és ezzel párhuzamosaan a mobilszolgáltatók közbeszerzési eljárásban történő versenyeztetése.

A MÁV-START-nak a wifi-szolgáltatásban már van tapasztalata, hiszen tavaly szeptembertől néhány vonatán már működik az ingyenes vezeték nélküli internet. Az utasok elégedettek a szolgáltatással, folyamatosan nő használóinak száma és a letöltött adatmennyiség.