A legfiatalabb kétujjú lajhár december 21-én jött a világra, de még nem tudható, hogy az állat milyen nemű, így nevet is csak később fog kapni.
Banya, az anyaállat már igencsak rutinosnak mondható a gyermeknevelésben, hiszen az elmúlt huszonegy évben, amióta Budapesten él, számos kölyköt nevelt fel sikeresen. Mi több, mostanra már unokái, sőt, dédunokái is vannak. A 23. életévét májusban betöltő állat a vadonban már idősnek számítana, hiszen a természetben ezek az állatok ritkán élnek tovább 15-20 évnél. Állatkerti körülmények között azonban az ennél hosszabb élettartam sem ritka, s amint Banya példája mutatja, a nőstények még ebben a korban is szaporodóképesek.
A budapesti kétujjú lajhárok rendszeres szaporodása okán valóságos családregényt, lajhár sagát is lehetne írni róluk. Ebben a családregényben Banyának kiemelkedő szerepe van, hiszen a jelenleg Budapesten élő nyolc lajhár közül hat Banya leszármazottja, egyedül Zippo, a hím állat, a mostani kicsi apja nem áll vele vérrokonságban. Zippo, az apaállat 2012-ben érkezett a Majna-Frankfurti Állatkertből egy budapesti hímért, Alfért cserébe. A hímek cseréjére a rokontenyésztés elkerülése miatt volt szükség. Banyán, Zippón, illetve a most született kicsin kívül a nagy család tagja még a kilencéves Kajla (másik nevén Lujza, Banya és Alf lánya), a hatéves Lili (Banya és Alf lánya), a két és fél éves Sid (Lili és Zippo lánya), a kétéves Pufók (Banya és Zippo lánya) és az egyéves Szörny (Lili és Zippo fia) is.
A kétujjú lajhár Panama, Kolumbia, Guyana, Suriname és Francia-Guyana területén, Brazília északi vidékein, valamint Ecuador és Peru határvidékén, az ottani trópusi erdőségekben honos. Egy kifejlett kétujjú lajhár 54–74 cm hosszú és 4–9 kg-ot nyom. Főként levelekből, gyümölcsökből, alkalmanként apró állatokból álló táplálékon él.
A lajhárok legjellemzőbb tulajdonsága közismerten a lassúság. Német nyelvterületen eleve „lustaállatnak” (Faultier) nevezik őket. A lassú mozgásnak azonban mégsem a lustasághoz van köze, hanem elsősorban arra vezethető vissza, hogy az állat anyagcseréje kevéssé élénk, s ez eleve nem teszi lehetővé a szaladgálást. Ráadásul a lajhárok táplálékának igen csekély az energiatartalma, mi több, az óvatos tempó az állatnak a lombok közötti elrejtőzését is segíti, tehát a lassúságnak a ragadozókkal szembeni védekezésben is szerepe van.
