Győr többet érdemel(ne) – Barangolás egy 150 méter sugarú körben

Részlet a Győr többet érdemel(ne) – konyhaszagot árasztó gazdasági udvar a klasszicista műemlék lakóházban című cikkünkből (megjelent: 2018. május 27-én): „…Nem tudható, hogy például ki engedélyezte a Jedlik Ányos utca 19. számú (legalább műemlék jellegű) sarokerkélyes lakóház udvarának raktárrá átalakítását? (A sors iróniája: vele átellenben, az ugyancsak pompás Esterházy-palotában kapott helyet a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatósága!)

Ugyanerre a sorsra jutott a két épülettel odábbi, a Széchenyi tér 3. alatt magasodó klasszicista műemlék lakóház udvara is! Az is egy étterem gazdasági udvarává silányult, miközben a néhány benn lakó egész nap örvendezhet a konyhaszagnak. – Európa működő felében az ilyen szép, belvárosi házak udvarát az ott élők virágokkal, oda illő szobrocskákkal, korsókkal, ülőalkalmatosságokkal teszik otthonossá, lakályossá…”

Győr, Jedlik Ányos utca 19.

Ugye, kedves Olvasó, Ön is azt gondolta, hogy a győri önkormányzat illetékes hivatalnokának is (véleménynyilvánítás céljából) eljuttatott írás hatására megváltoznak a finoman szólva is „furcsa” körülmények. Tévedni tetszik, még olyanabbak!

A Széchenyi térbe torkolló Kenyér köz sarkán, néhány méterrel egy kitelepült étterem vendégasztalaitól ezt örökítette meg több látószögből is fotoriporterünk. Feltehetően (már csak közegészségügyi megfontolásból is) nem ott van a kukák (legyünk jóhiszeműek: hulladékok szelektív gyűjtőtartályainak) a helye:

A bevezetőnkben említett (és tavaly május 27-én már „megzenésített”) Jedlik Ányos utca 19. számú épületet jól láthatóan egy vendéglátó-ipari egység használja. Ez így rendben is lenne, csakhogy a fényképezőgép ezt látta:

Frissítés, 2019. július 22., 13:33 Ezekben a percekben Budapestről felhívtuk a győri Bencés Rendházban működő bolt munkatársnőjét, arra kérvén, nézzen már ki a rendház kapuján (amely éppen szemben van a Kenyér közzel): ott vannak-e még az óriási hulladéktárolók az éttermi asztaloktól karnyújtásnyira. A válasz : eltűntek! Konklúzió: érdemes volt a lapunkban szóvá tenni az áldatlan állapotot, az érdekelt megszüntette. 

Ezt a címet is bizonyára tízezrek ismerik:

Igen, a győri Széchenyi tér északi oldalának egyik impozáns épülete, a Wikipedia ezt írja róla: lakóház, Fruhmann Antal (a győri klasszicizmus neves építésze, 1801–73) tervei alapján épült klasszicista stílusban 1840 körül. Derűs megjelenésű homlokzatát falpillérek tagolják, felettük timpanonnal. Udvarán kőgyámokon nyugvó függőfolyosó.

Jó esztendővel ezelőtti helyzetjelentésünkből: „…egy étterem gazdasági udvarává silányult, miközben a néhány benn lakó egész nap örvendezhet a konyhaszagnak.” Ma ugyanezt írhatjuk, és íme az ott készült képek, amelyeket a sarkig tárva lévő kapun belépve örökített meg fotósunk:

Idestova másfél évvel ezelőtt jelent meg interjúnk Grászli Bernadett-tel, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatójával. Munkatársunk a többi között részletesen érdeklődött, hogy mi a múzeum terve az évtizedekig – az idén éppen 70 éve – „a győri múzeumként” ismert Apátúr-házzal (ugyancsak a Széchenyi tér, Győr városa, az ország egyik legszebb barokk palotája!)…Kiderült, hogy már évek óta tervezik a felújítását, sőt, bővítését is a szomszédos utcácskában vele összeépült házzal, ám konkrét terveket – bár az igazgató asszony megnevezte a mérnökirodát – a politikai kurzusnak megfelelő titkolózás okán mindeddig nem sikerült megismerni.

Addig is vigasztalódjunk azzal a néhány képpel, amelyet fotósunk szemfülességének köszönhetően közzé tehetünk:

 

 

 

A közvetlen környék egyik nevezetessége a bájos Zsák utca/Kenyér köz parányi szállókkal és vendéglőkkel. És közöttük kívülről elfogadható küllemű épületekkel, amelyeknek udvara viszont elszomorító képet mutat:

Természetesen ezt az írásunkat is elküldjük a győri önkormányzat sajtóügyekkel megbízott hivatalnokának, akitől eddig még nem kaptunk igazán értékelhető választ.

Holott Győr többet érdemel(ne). A győriek és vendégeik többet érdemelnének.