A két háború között, főként Karinthy második felesége, Böhm Aranka társaságszervező képességének hála, írók, költők és más közéleti szereplők egész hada fordult meg itt: Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Tersánszky, Kosztolányi, Tóth Árpád, Füst Milán, Nagy Lajos, Devecseri Gábor, Hunyady Sándor, Heltai Jenő, időnként pedig még Rejtő Jenő is. A sok híresség azután vonzotta az embereket, akik – ha nem volt pénzük beülni a kávéházba – sokszor a kirakatüvegeken át bámulták a kor sztárjait.

Szerencsére a pincén nem voltak ablakok, mert az ott működő Szatyor elnevezésű szórakozóhely (amelyet Karinthy a dekoráció legjellemzőbb elemét alkotó nádburkolat miatt nevezett el a strandtáskáról) időnként frivol összejöveteleknek adott otthont. Ilyenkor az irodalmi nagyságok és vendégeik ún. pucérpartikon engedték szabadon jókedvüket, miközben kávéból kevés, sörből és más alkoholfajtákból annál több fogyott, a hiányos öltözetű hölgyek és urak pedig dzsesszmuzsika mellett múlatták az időt, miközben a helységben vágni lehetett a füstöt.

Ha hasonló szórakozásban nem is, de tartalmas és érdekes programokban az utóbbi években sem volt itt hiány. A tulajdonos, a Lágymányos kulturális életéhez több ponton kapcsolódó Bosznai Tibor (egyebek mellett a Bartók Béla Bulevard és az Eleven Fesztivál, több vendéglátóhely, így a margitszigeti Holdudvar egyik szellemi atyja) most mégis úgy érezte, hogy elérkezett a hely megújításának ideje, amelyhez azonban a kerület és mások anyagi segítsége mellett olyan „nagyágyúkat” is bevont, mint Karinthy Márton, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum, hogy a fénykor minél hitelesebben lehessen jelen a megújult Hadikban.

Szinte a lehetetlenre vállalkoztak, amikor mind belsőépítészeti, mind gasztronómiai szempontból azt célozták meg, hogy megtalálják a kulcsát annak az ellentmondásnak, ami a két háború közötti irodalmi kávéházak iránti nosztalgia és a ma a szórakozóhelyeket elözönlő modern, laptopos fiatalság között feszül. 

Mint a szeptember 9-i nyitást ma beharangozó tájékoztatón megtudhattuk, jelenleg egyfajta útkeresésben vannak, amit a Gundelből átcsábított konyhafőnök, Apor Bálint úgy próbál megoldani, hogy a Karinthy-időszak ételeit vegyíti a ma már elmaradhatatlan hamburgerekkel, az italválasztékban pedig az utóbbi időszak bor- és pálinkadivatja mellett az egyre inkább népszerű kézműves (értsd: kisipari körülmények között előállított) sörök széles palettáját is felsorakoztatja.

A korszakok összeütközése a belsőépítészetben jelenik meg a legintenzívebben: ha nem is az egykori módon, de újra egyesül az L-alakú helység (aminek sajnos, áldozatul esett a hely szimbólumává vált falfestmény egy darabja is), és az eddig jellemző elegáns, „békebeli” hangulatot egy romkocsma-jellegű dekoráció váltja fel, amely azért megőriz néhány elemet (mint a csillárokat és a thonet-székeket) az egykori berendezésből, mégis akarva-akaratlanul emlékeztet Móricz Hadik-leírására: „Ez egy túlvilágított, rideg hombár.”  (A hombár biztosan stimmel, a ridegség és a világítás még a jövő titka.)

A szemtelenül fiatal és igen lelkes csapat bizonyára élettel, kulináris élvezetekkel és tartalmas programokkal fogja megtölteni a Hadikot, még inkább, mint tette eddig is. De ez már nem az a kávéház…