A Délibáb világpremierje szeptember 5-én volt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amely Észak-Amerika első számú filmünnepe: nemcsak a közönség körében népszerű, de világszerte ismert és elismert szakmai fórum is. Hajdu Szabolcs filmje zajos sikert aratott: a külföldi közönség, a nemzetközi sajtó, a kritikusok egyöntetű nagy elismeréssel adóztak neki. Ez elindította a külföldi fesztiválmeghívások lavináját: a torontói premier óta a Délibáb az Antalaya Golden Orange Film Festival (Törökország) után nemrég a Haifa International Film Festival (Izrael) közönséget is lenyűgözte.
Délibáb – 1. Síkságokon a talaj fölmelegedésekor a távoli tárgyakat fölemelve és megfordítva láttató légköri fényjelenség. 2. Csalóka ábrándkép – magyarázza a Magyar Értelmező Kéziszótár.
Még arról sem vagyok meggyőződve, hogy a történet a magyar pusztán játszódik-e, csak azt tudom, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkban voltak a felvételek, és a kocsmajelenetben a háttérben a Kossuth Rádió déli időjelzése szól, egyébként a magyar puszta jellegzetes sztereotípiáiból szinte semmi sem látszik, s még az itt szereplő tanyaépületek furcsa architektúrája is inkább az új-mexikói westernfilm-ranchok vonalvezetésére emlékeztet, semmint magyar tanyákéra (látványtervező: Rajk László). De talán nem is a pontos helyszín a lényeg.
A film úgy indul, mint egy makaróniwestern-paródia. Valahol a napégette, széle-hossza egy pusztában egy fekete férfi, Francis (Isaach De Bankolé) bolyong. Valahol egy kis nyomtávú vasút mellett egy kövér fehér férfi kukoricát darál, közelében egy ketrecben nádi farkas járkál idegesen. A férfi valamit gyanúsnak találhat, mert bemegy a házba és kezében puskával figyel. Aztán rémült vaktában elsüti a fegyverét, mert a fekete férfi ott áll a jegykiadó ablak mögött és tört magyarsággal jegyet kér valami csárdáig. Várni kell. A kövér férfi nehezen vasutas ruhát ölt, a fekete addig kinn a padon üldögél. Egy nagyot halló, igen öreg érkezik, kis idő múlva vasutas sapkát tesz a fejébe, és a fekete támogatásával nehezen felmászik a csupa rozsda motorvonat mozdonyába. Elindul, a fekete alig tud felkapaszkodni az egyetlen pőrevagonba. Közben az aranysakál valahogy eltűnt a ketrecből, látjuk, amint a sínek mentén menekül boldogan.
Gazos síneken döcög a vonat, majd egy nádas vidéken váratlanul megáll. Öreg vezetője a földre csúszva, mozdulatlan, holtan. A vonatot kénytelen a fekete idegen tovább vezetni. Egy ócska településnél megállnak, a fekete ember bemegy a kocsmába segítséget kérni, ahol közönyös, bamba népek bámulják. A kocsmáros kimegy, majd két lapátossal jön, hogy az öreget el kell hantolni. Egy trükkel beküldi a feketét egy kalyibába, majd rázárja az ajtót. Rendőrök érkeznek, és megbilincselik a feketét. Kiderül, hogy ő egy Elefántcsontpartról származó futballista, akinek valami bundaügy miatt kellett tovább állnia a csapatától. Mielőtt elvinnék, egy terepjárón megérkezik egy Kokas nevű ember (Dragoş Bucur), beszél a rendőrökkel és magával viszi az idegent, aki egy nappal előbb érkezett, a pusztába, egy furcsa farmra, ahol állítólag várták.
A továbbiak a világtól elzárt tanyán játszódnak, ahol Cisco (Răzvan Vasilescu) az úr néhány román és magyar fegyveres lovasával. Ez a tanya egy modern kori rabszolgatelep, a világ elől eltűnni vágyó embereket és néhány helybelit dolgoztatnak kegyetlenül a szarvasmarhák és libák körül. Francis a megjelenésével felkavarja a helyiek életét, az apátiába süllyedt foglyok a megmentőt, a kiskirályként uralkodó Cisco a riválist látja benne, főként Anna (Török Illyés Orsolya) körül, aki rokonszenvez a feketével. Francis azonban nem vágyik a hős szerepére, az első adandó alkalommal menekülni próbál, de a puszta csalóka tájain lehetetlen eligazodni. A szomjhalál közeli víziói között rasszista emlékek is felbukkannak, mikor a pályán huhogott, és „nekünk is van majmunk” skandálással bélyegezte meg őt a közönség a bőre színe miatt. Francis sikertelen szökési kísérlete miatt a csicskáztatott rabszolgák közé kerül, de akaratán kívül mégis lázadó válik belőle. Életének legkeményebb meccse kezdődik, a fegyveres összecsapás tétje nemcsak a szabadság, hanem maga a túlélés. A leszámolás véres, de mielőtt ellovagolna az ismeretlenbe, a tanyát azokra bízza, akiktől azt elvették.
Eddig a történet, amely a jelenben játszódik, ha akarom Magyarországon, ha akarom, egy meg nem nevezett helyen. A jelenetek szimbolikus rajzokkal jelzett alfejezetekben következnek egymás után. A nem túl sok szöveg magyar, román, angol, francia nyelvkeveréken hangzik el, azt sem tudható, hogy Cisco és nemzetközi fegyveresei honnan jöttek, és milyen alapon garázdálkodnak itt. A marhák és ludak törvényes tevékenységet mutatnak, de az éjszaka odahordott, szemét beföldelése, benne a szőnyegbe csavart hullával már biztos törvénytelenek. Mindenesetre a rendőrséggel részint jóban vannak, részint összeütközésbe kerülnek. A műfaj szabályai szerint a megoldást a messziről jött ember hozza el.
A film forgatókönyve Tar Sándor: Ház a térkép szélén című novella alapján készült Hajdu Szabolcs, Jim Stark és Lovas Nándor közreműködésével. De hogy, és amíg elkészült, a három és fél év alatt, számtalan közelharcot kellett megvívnia és kompromisszumot kötnie a támogatásokat osztó szervezetekkel, és ez valószínűleg nem előnyére módosította a végső eredményt. A western látványkellékei: a hatalmas totál plán tájaktól a koszos arcú, zárt világú, némileg debil emberek közelképeiig, a titokzatosságot, feszültéséget teremtő tempótól a beállításokig rendre megvannak Nagy András operatőr gyönyörű operatőri munkájának köszönhetően, de valahogy a történet többlet jelentései nehezen jönnek át. Nem derül ki, hogy Francist ki hívta/küldte és mi célból éppen ide, hiszen ő nem megszabadító hős, nem is akar az lenni, csupán igazságát keresi, mert elvették az útlevelét és ellopták a dugi pénzét tartalmazó focilabdát. Még Annával is csak szinte a kimondatlan rokonszenv láthatatlan szálai kötik össze, de szeretkezésüket is csak a féltékeny Cisco vizionálja, a valóságban ez sem történt meg.
A film elején van valami megjegyezhetetlen mottó arról, hogy a fővárosban minden rendben, de a vidéken még mindig fellelhető a rabszolgatartás. Ezt tudjuk: a hírekből rendszeresen hallunk a nyugdíjuktól megfosztott öregekről, vagy a bezárt és ingyen munkára kényszerített pár szerencsétlenről, de ez a film, még ha benne is van ez a tematika, végső soron nem a rabszolgatartás lehetetlenségéről szól, az ellene folytatandó harcról szól, amiképp a rasszizmus is csak átsuhan rajta. Látunk egy érdekes történetet, sokáig a hatása alatt is vagyunk, de végső soron nincs katarzis sem a szereplőkben, sem a nézőben. Nagyon jó a záró kép is a délibábbá megforduló tájjal, de ezt úgy kéne értsem, mint a meghatározásban: csalóka ábrándkép? Egyáltalán, nagyon jó volna tudni, látni, milyen lett volna Hajdu Szabolcs eredeti filmje, a külsős beleszólások nélkül. A rendező zsenialitásához ugyanis egyfelől kétség sem fér, de másfelől ebben a filmben biztosan több van/volna, mint ami lett.
A színészválogatás ezúttal is remek. Isaah De Bankolé (Francis), a főként Jim Jarmush és Lars von Trier filmjeiből (Éjszaka a Földön, Szellemkutya, Taxisok veszélyben, Csokoládé, Casino Royale, Manderlay, Szkafander és pillangó, Az irányítás határai, Kálvária stb.) megismert sztár minden szempontból kiváló választás. Arca szinte rezzenéstelen, mozdulatai puhák, némasága beszédes, játékában a belülről fakadó érzelmek és indulatok dominálnak. Ez az ember már megszokta, hogy a világ körötte ellenséges, hogy ne ingereljen, hogy bizonyos értelemben kiszolgáltatott és ne csodálkozzon semmin. Van belső tartása még akkor is, mikor támadják, de óvatos és nem akar belekeveredni semmibe, ami nem az ő dolga. Nagyon magányos és bizalmatlan. A színész mindezeket az elvárásokat kitűnően hozza.
Ellenfele, Răzvan Vasilescu (Bibliothéque Pascal, Valahol Palilulában, Hamu és vér, California Dreamin’, Prokrusztész-ágy, A tölgy stb.) remek karakter. Cisco első benyomásra akár rokonszenves is lehetne, de benne van a diktátorok örök bizonytalansága és félelme, hogy kijátsszák őt, épp ezért végtelenül kegyetlen is. Nem tudunk róla semmit, az előéletéről, vagy hogy miként került ide, de ezen a kietlen helyen ő az élet-halál ura. A színész játékában ez a fokozatosan előtörő, már-már paranoiás gyanakvás és önzés nagyon szépen fejlődik ki.
Török-Illyés Orsolya, a rendező felesége és filmjeinek rendszeres főszereplője (Legenda, Bibliothéque Pascal, East Side Stories, Off Hollywood, Macerás ügyek, Tamara, Kicsimarapagoda stb.) játssza Annát. Valamikor övék volt ez a tanya, de Cisco valahogy rátette a kezét, és mellesleg a szeretőjévé is tette őt. Az asszony tekintete ezt a fáradt beletörődést érzi. Francis megjelenése azért animálja, mert érzi, hogy ez az ember más, mint az itteniek, és kimondatlanul is vonzódni kezd hozzá, benne látva valami reményt a megváltásra. Anna kiszolgáltatottságában is figyel, és az adott percben aktív harcostársként áll Francis mellé. Nagyon tetszett ez az alakítás is.
A többi megnevezett és meg nem nevezett színész is helyén van, ebben a vonatkozásban tehát nincs is semmi baj a filmmel. De a Jancsótól Sergio Leonán át hommáge à Tarr Béláig (tiszteletet) mutató rendezésben a magyar puszta gyönyörű és egyben fenyegető világában a táj nem a westernek szabadságát, inkább a mindenkit megtörő börtönt jelképezi, szereplőiről pedig nehéz elhinni, hogy a mai valóságban gyökereznének. A képek mellett Billy Martin zenéje is hipnotizál, miként a vontatottságában is hathatós tempó, mégis vannak benne megakadások, és olyan elemek, amelyektől ez az alkotás is inkább kuriózumokat rejtő fesztiválfilm lesz, semmint nagy nézettséget vonzó közönségfilm. Pedig értékes van, és még több lehetne benne. Nekem azért tetszett. Az A Company Hungary magyar forgalmazó országszerte a legnagyobb multiplex mozikban és az art-mozihálózatban is vetíti a filmet.
Mindezekkel együtt is Hajdu Szabolcsra továbbra is oda kell figyelni – ha még egyáltalán vállalkozik a rendezésre, amelytől a hírek szerint bizonyos okokból elment a kedve. Kár volna, inkább több bizalmat, pénzt és önállóságot kéne adni neki a rendezéshez. Bár lehet, hogy Magyarországon ez az igazi délibáb…
