Hát nincs. Csoda van, megismételhetetlen, ezért utánozhatatlan, előzmény nélküli. Sokadszor bizonyosodik be, hogy a betű, a mondat, nem ugyanaz képben, hangban, azaz látványban. Egy regény andalít, ha belefáradsz a forgásba, megállsz. Megpihensz, amikor szükségét érzed, a szívedhez szorított könyvvel álmodozhatsz.
A film kegyetlenebb műfaj, nem ad időt. Mesél, maga mellé ültet, megfogja a kezed és nem enged felkelni. Márpedig fontos a mozgás, a levegő, hiszen bizonyos történetek megértéséhez szufla kell. A havat nem lehet taposni fűtött szobából, és a film kulcsszava, a remény sem költözik csak úgy a zsigereinkbe.
Nézőként érzed a szerelem melegségét, szinte beleizzadsz, mégsem vetkőzhetsz. Legfeljebb, nagykabát le! Aztán vissza, mert a svéd táj zord, beleborzongunk a hidegbe. Néha kérnéd, legyen szünet, elborít a szépség, a szeretet, fuldoklasz, pedig lubickolnod kellene.
Az alaptörténet Gárdos Péter író-rendező családfájának leveleiből formálódik. Édesanyja adja át fiának a sokáig őrzött borítékokat. Az egyszerű néző, olvasó nem ellenőrizheti a hitelességet. A levelek a múltat idézik, Gárdos szemezgethet belőlük, keverheti a valóságot a fantáziával: ha ez bűn, isten és ember előtt bocsánatot nyer. Az ő olvasata, a saját sorsa, élete kezdete.
Vége a háborúnak, felszabadulnak a lágerek, a sérült, beteg emberek szétszóródnak Európába gyógyírt, szabadságot, méltóságot keresve. Így sodródik Tamás (Gárdos későbbi apja) Svédországba, ott hallja kezelőorvosától a diagnózist, van még fél éve, készülhet a nagy útra. Tamás korábban Debrecen környékén élt, egykoron újságot, verset írt, aztán csillagot hordott, a munkatáborban halottakat égetett, számolta őket, és már annyi utat megtett, hogy egy újabbal nem lehetett megijeszteni.
Döntött, inkább szerelmes lesz, mint halott. Magyar lányokat kutat fel, levelez velük, és reméli, hogy megleli köztük az igazit. A keresés, az egymásra találás, a kitartás himnusza a regény, illetve a film.
Ahogy a könyv minden sora, úgy a mozi minden jelenete magával ragadó. Nincsenek felesleges mozdulatok, gesztusok, a szülei életét megörökítő rendező pontosan tudja, kinek, minek, hol a helye. Az operatőr nem akar művészkedni, nála fehér a hó, csúszik a jég, zakatol a mozdony. Minden olyan természetes, mint a mondás, hogy az érzelmek erősebbek a betegségnél.
A film végén, ahogy ez lenni szokott, a stáblista olvasható. Színészek, asszisztensek, sminkesek, műszakiak: a dicsőségtábla. Bátorság, és igazságtalanság lenne bárki megemlítése. A főszereplők csak abban különböznek a többiektől, hogy gyakrabban láthatóak. A statiszták lehetnek betegek, utasok, kóristák, mindenben hitelesek. A karakterek drámaian igazak, a hibák kereséséhez nagyítót venni, felesleges pénzkidobás.
Ha pedig valaki fanyalog, hogy megint egy Izraelben kezdődő, a holokauszt sebeit tépdeső film, az semmit sem értett meg a látottakból. A szerelem vallástól, bőrszinttől, nemzettől, világnézettől független, ezek a fiatalok jöhettek volna a harlemi gettóból, a gulágról, esetleg Rákosi börtönéből, egy későbbi diktatúra omladozó pszichiátriájáról, akkor is maguk választják a sorsukat.
A filmben például azt, hogy megházasodnak, együtt leélnek egy fél évszázadot, és a naplementét olyan országból nézik, ahol a befogadás és nem az emigrálás a divat. És ha lehet egy rossz hír az orvosoknak, a Hajnali láz nem múlik el, vélhetően terjed, és amíg lesz filmtörténelem, köztünk marad…
A filmet – értesülésünk szerint – 560 millió forintos költségvetésből, magyar–svéd–izraeli koprodukcióban, három nyelven gyártotta a Tivoli Film Plusz Kft. Támogatói voltak: a Magyar Nemzeti Filmalap, az Európai Unió MEDIA programja, a Svéd Filmintézet, a Filmpool Nord, a Svéd Televízió, a Jeruzsálemi Filmalap, a Magnet Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség, az MTVA és a Magyar Mozgókép Közalapítvány, valamint az összes magyar zsidó közösség. (A filmkritikát illusztráló képek a film forgatása közben készültek.)
Hajnali láz: magyar film; rendező: Gárdos Péter, operatőr: Seregi László. Színészek: Schruff Milán, Piti Emőke, Scherer Péter, Máté Gábor, Földes Eszter és Petrik Andrea. Bemutató: december 17.
