Habár kevés dolgot utálok annyira, mint amikor egyesek figyelemelterelésről kezdenek beszélni (általában a legtöbb ilyen helyzet kommunikációs szempontból is jóval bonyolultabban működő és ható tényező annál, semhogy a „gumicsont” közhely-teóriájának lekezelő emlegetésével egyként rálegyintsünk mindre), most én mégis figyelemelterelésről fogok beszélni, ráadásul az utóbbi tíz év egyik legundorítóbb, legaljasabb és legkártékonyabb hatalmi-kormányzati és kommunikációs nekibuzdulásáról.
Olvasom, hogy titkosszolgálati eszközökkel (rejtett kamerák, lehallgató készülékek elhelyezése, „csalivizsgálatok”, titkos információk begyűjtése, névtelen bejelentésekre kiépített telefonvonalak etc.), s a Belügyminisztérium Nemzeti Védelmi Szolgálat elit egységének bevetésével kívánják felvenni a harcot a hálapénz sok-sok évtizeden át intézményesült gyakorlatával szemben.
Természetesen nem az undorító, hazug, álságos és felettébb kártékony hálapénz mellett kívánok érvelni, egy nagy frászt! Amikor 1990-ben Párizstól kb. 30 km-re – önhibámon kívül – autóbaleset ért hármunkat, s mentőhelikopter repített egy magyar szemmel hihetetlenül felszerelt, fantasztikus állapotban lévő francia kórházba (Meaux, egy 55 ezres település – gyönyörű gótikus templommal, 40 km-re a fővárostól), ahol közel két hetet töltöttünk el, távozáskor azután próbáltam érdeklődni a munkájukat elmondhatatlan emberséggel végző személyzettől („az idegengyűlölő franciák” – mondja a sztereotípiákon felcseperedett magyar törzsi gondolkodás nyelvezete), hogy a műtétet végző professzornak hogyan szokás megköszönni errefelé a munkáját, előszörre meg másodszorra meg sem értették a kérdésemet, végül azt mondták, hogy úgy szokták errefelé megköszönni, hogy azt mondom neki: köszönöm szépen, az ápolónőknek pedig, akik egymással versengve és egymást túllicitálva küzdöttek az akkor 11 éves lányomért, hogy ők vihessék haza hétvégére magukkal, ne unatkozzék szegényke a kórház falai között, játszhasson és beszélgethessen az ő hasonló korú gyerekeikkel, s ehesse a hétvégi francia családi konyha remekeit, szóval nekik a köszönömöt – ha gondolom – toldjam meg három puszival (ott hármat szokás adni), de a puszi kizárólag nekik jár, a professzornál ezzel ne nagyon próbálkozzam!
Ezek idehaza többszörösen bizonyított módon kormányzásra totálisan képtelen utolsó gazemberek, akiknek semmi sem drága. Tudjuk, hogy a legsötétebb diktatúrák imádják a szakmák elleni kollektív támadásokat, amelyeknek persze mindig okuk volt: Sztálin orvos-pereinek éppen úgy, mint a hazai „tábornokok perének” (Sólyom-per), a bányamérnök-pereknek, vagy a katolikus klérus elleni Grősz-pernek stb., s e korok kedvenc és hatásában gyilkos megbélyegző szava lett a szabotázs.
A magyar kormány, hogy most valóban elterelje a figyelmet a pandémia alatt nyújtott minősíthetetlen tevékenységéről, kormányzás-képtelenségéről, a vírushelyzet egészét külön is megterhelő hazudozásairól, információkat visszatartó ócska és életveszélyes manipulációiról, a különféle kimutatásokat agyonkozmetikázó tevékenységéről, a kórházakat laktanyákká átalakító munkásságáról etc., most a legfontosabbnak azt tartja, hogy nekiessenek az amúgy is túlterhelt és folyamatosan lekötött orvosoknak. Mert a népéért élő és kizárólag azért tevékenykedő altruista kormány jót akar, ám a génjeikben a bűnt és a morális szennyet hordozó orvosok gáncsot vetnek a Legfőbb Jót (Summum Bonum) megtestesítő magyar kormánynak és az ő fejének.
Biztos, hogy a feljelentésekben mindenkor kimagaslóan teljesítő társadalmat ebben a helyzetben azzal kell terhelni, hogy a kormány által keltett, s az egész egészségügyre vonatkozó társadalmi bizalmatlanságra épp most erősítsenek rá, orvosban és betegben egyaránt? Hogy innentől kezdve, a Covid-járvány kellős közepén, minden orvos és beteg Josef K. úrnak érezhesse magát a Törvény kapujában?
Jóllehet a Covid-járványt is saját és klientúrájuk további meggazdagodására hasznosították, s a pandémia selymesen takaró árnyékában újult erővel és lendülettel rabolták ki az országot, teljesen világossá tették, hogy tényleg semmi sem drága nekik: ha még jobban rámegy erre az egész egészségügy, az orvos- és betegtársadalom, akkor is essék szó most elsősorban a gané orvosokról, erősödjék tovább a bizalmatlanság, sag’ schon, ám egy szó se essék mindarról, amit a kormányzat ténylegesen elcseszett, elhazudott és lealjasított.
Товарищи, Testvérek, Mafiosi! Tényleg ez most a legfontosabb? Amúgy érdekelne, vajon ki lehet Orbán Viktor családi orvosa…