Halálra fagytak 122-en – Az MSZF politikai vétkességről ír

Február 5-ig 122-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma szeptember hideg napjai óta. Húsz nap alatt 27-en fagytak meg. Többségük fűtetlen lakásban hűlt ki végzetesen – tudatta mai közleményében a Magyar Szociális Fórum (MSZF).

Tavaly március végéig 179-en váltak hypothermia áldozatává. A Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó adatai szerint 259-en. A rendszerváltás óta több, mint nyolcezer-ötszázan fagytak meg Magyarországon – tájékoztatott az adatokról a Szociális Fórum.

„A tömeges fagyhalál vétkes politikai mulasztás következménye. Annak tulajdonítható, hogy sorsukra hagynak idős, magányos, beteg, magatehetetlen embereket, holott a magyar társadalom elöregedése államilag szervezett fokozott törődést követelne meg velük, a kilakoltatottaknak pedig nem biztosítanak lakhatást, hanem azt üzenik nekik, hogy gondoskodjanak magukról, a hideg elől pedig vonuljanak a melegbe” – írja az emberjogi fórum szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

 Az MSZF szerint egy év alatt meg lehetne szüntetni a hajléktalanságot, megerősíteni az idősek gondozását szolgáló szociális hálót, és ezzel kiküszöbölni a fagyhalál két fő okát: a lakhatás hiányát és az ellátatlanságot, ha megvolna hozzá a politikai akarat. Mivel nincs meg, az idén is (bár klasszikus értelemben igazi tél még nem is volt) tömegesen arat a fagyhalál.

A Magyar Szociális Fórum szerint a politikai akarat hiányára mi sem világít rá jobban, mint az, hogy kormányszinten elkendőzni és letagadni próbálják a társadalmi problémát, ahelyett, hogy megoldanák. A kormány el akarja hallgattatni azokat, akik tényeket tárnak a nyilvánosság elé a magyar társadalom valós állapotáról, harcolnak az élet védelmében, és számon kérik a kormányon a mulasztást, mely életek ezreibe kerül. „Nekünk mások élete is drága, nemcsak a miénk” – idézte az MSZF Simó Endre alapító-szervező szavait, melyek, a fagyhalál áldozatainak tiszteletére tartott január 27-i gyűlésen hangzottak el a budapesti Kossuth téren.