Nem tudom, megvan-e még ez a három fejfa a győr-újvárosi temetőben; azt tudom, hogy 1958 tavaszán megvolt mindegyik – egy rettenetes esemény mementójaként.
Az eredeti, a teljes felvételen csak jócskán kinagyítva látható a tragikus valóság: a Finszter család három tagjának halála egyazon napon. Miként a keresztre vésve olvasható: az 1944. július 2-i bombatámadás áldozata. Egy tizenéves fiú, az apja, és egy harmadik családtag – a koszorú eltakarja születésének dátumát, pusztán az tudható, hogy mikor halt értelmetlen halált.
Mihály, István, József – élhetett volna még sokáig, boldog lehetett volna, megérhette volna a szörnyű háború után a béke reményes, boldogságot ígérő éveit, évtizedeit, részt vehetett volna szülővárosa újjáépítésében, hasznára lehetett volna az országnak, szerethetett volna és szerethették volna, gyerekei lehettek volna még és unokái, sőt dédunokái is.
De mindhármuk odaveszett.
Nem tudható, rájuk dőltek-e lebombázott otthonuk romjai, netán a gyújtóbomba okozta tűzben lelték-e a halálukat vagy az alacsonyan szálló gépek embertelen géppuskatüze végzett velük. Bármelyik lehet.
A család drámája együttérzésre sarkallja az utókor emberét, aki azóta is képtelen szabadulni a hasonló tragédiáktól – Hirosimában, Nagaszakiban, Koreában, Indonéziában, a Közel- és Közép-Keleten, Latin-és Dél-Amerikában, Afrikában hasonló sorsra jutottak – az 1944. nyári, győri bombázások óta tízmilliók a Földön.
És a bombák ma is hullanak, gyilkolnak, robbannak…és az emberiség képtelen tanulni a történelemből, a saját tragédiáiból.
