A kortárs horvát szobrászatot határtalan változatosság és gazdagság jellemzi. A horvát kurátor, Jasminka Poklečki Stošić igen nagy szobrászati anyagból választotta ki azt a 17 alkotót, akinek 51 műve a jelenlegi tárlaton is szerepel.
A rendező koncepciója szerint a bemutatandó alkotók a horvát szobrászati hagyomány folytatói, művészetük forrása
szülőföldjükhöz kötődik, annak művészeti örökségéből táplálkozik. Az alkotók főként a kortárs horvát szobrászat
középnemzedékét képviselik, de a két doyen: Marija Ujević-Galetović és Ivan Kožarić akadémikus is jelen van, illetve
a fiatalabb generációból is néhány alkotó.
Mivel a Magyar Nemzeti Galéria fontosnak tartja, hogy a kortárs magyar szobrászat alkotásait nemzetközi összefüggésben mutassa be a közönségnek, a rendezők egy kisebb magyar anyagot is válogattak, ami a kiállítás horvát műveire reflektál. A 15 művész 22 alkotása a horvát szobrokkal hol gondolati, hol formai rokonságot mutat, anyaghasználatában, eszköztárában hasonló azokhoz. Természetesen ez csak szűk metszetét mutatja be az ugyancsak széles spektrumú kortárs magyar szobrászatnak. Az alkotók többsége a jelenkori magyar szobrászok középnemzedékéhez tartozik, bár a fiatalabbak is megjelennek.
A kortárs szobrászművészek formai felfogás, anyaghasználat, kivitelezés szempontjából nagyon eltérő alkotásokat
készítenek, munkáikra éppen az egyediség, az autonóm megfogalmazás a jellemző. Ennek ellenére hasonlóságok is
megfigyelhetők a jelenkori horvát és magyar szobrászatban. Az egyik éppen ez a többféleség, de emellett olykor
formai vagy tartalmi rokonság is felismerhető. A klasszikus és modern, a múltbeli és jelenkori fogalmaira reflektáló
művek mindkét anyagban egyaránt megtalálhatóak. A kiállítás bemutatja, milyen sokféle technikai, stiláris és
gondolati szál fut egymás mellett párhuzamosan, vagy olykor találkozik valamely tematika vagy megoldás mentén.
A plasztikus formálás az egyik legkézzelfoghatóbb, legközérthetőbb műfajnak számít. A szobor térbeliségével hat,
átlépi a mű és a néző valós terének határait. A körbejárható plasztikák átalakítják az őket befogadó környezetet,
ezáltal a szobrász, amikor alkot, egyben teret is teremt. Az alkotók műveikkel a plasztika és a néző relációi szerint
változó, mégis alapvetően a szobor által meghatározott térviszonylatokat alakítanak ki. A jelenkori szobrászatot a műfajok és technikák gazdagodása jellemzi: a tradicionális szobrászi anyagok és eljárások
(bronzöntés, kő- és fafaragás) mellett alternatív anyagok (pl. üveg, fémháló) és újabb médiumok (pl. komputer,
videó) jelentek meg az eszköztárában. Ezáltal napjainkban a szobor fogalma is kibővült. A kiállításon szereplő
művészek azonban, – miközben a szobrászatot tágan értelmezve, valódi jelenkori alkotásokat hoztak létre,
hűségesek maradtak mind a hagyományos anyagokhoz, mind a szoborkészítés klasszikus megközelítéséhez. Annak
ellenére, hogy a szobor, mint mű, korábbi felfogása nagymértékben átalakult az idők során, a bemutatott alkotások
alapvetően konkrét háromdimenziós, hagyományos szobrászi megfogalmazású szoborművek.
Ha technikai szempontból csoportosítjuk, akkor többnyire tradicionális szobrászi eljárással (bronzöntéssel, kő- és
fafaragással) készült munkákat láthatunk. A plasztikai formálás napjainkban egyre inkább a térrendezés irányába nyitott utat, így a kiállításon is megjelennek a térbe helyezett műegyüttesek, koncepcionális objektek, installációk, illetve a hagyományos plasztika kereteiből kilépő alkotások is, mint például a szobrok és digitális nyomatok együttesei. Így a kortárs horvát és magyar szobrászati anyagot a korok és műfajok közötti határok átjárhatósága is jellemzi. Stilárisan a figuratív alkotásoktól kezdve a geometrikus absztrakt, vagy az organikus műveken keresztül, egészen a különböző konceptuális kompozíciókig minden fellelhető a tárlaton. A természetesanyagokból készült mértani művek a geometrikus és az organikus megoldások határait feszegetik. A bemutatott kortárs plasztikák sok esetben túllépnek a műfaji kereteken: hol festői értékeket hordoznak, hol újabb médiumokkal kombinálva jelennek
meg, máskor a képző- és iparművészet határára vezetnek anyaghasználatuk (pl. üveg), vagy technikai megoldásaik
(pl. hurkolás, szövés) révén.
A szobrászi alkotói folyamat metamorfózis: az anyag a művész keze által átalakul, és spirituális tartalmakkal
telítődik. Ez az átalakulás a kiállító művészek esetében az antropomorf és az absztrakt, az organikus és a
geometrikus, a klasszikus és modern, a valós (anyag) és a gondolati (anyagtalan) határán érhető tetten. A kortárs
horvát és magyar szobrászati kiállítás jól bizonyítja, hogy tradicionális szobrászi eszközökkel és technikákkal is lehet
korszerű jelenkori műveket alkotni, illetve az újszerű anyaghasználat és technikai megoldások által is meg lehet
újítani a klasszikus műfajt.
A kiállító horvát művészek: Petar Barišić, Marina Bauer, Peruško Bogdanić, Slavomir Drinković, Vladimir Gašparić Gapa, Kažimir Hraste, Ljubo De Karina, Alem Korkut, Kuzma Kovačić, Ivan Kožarić, Siniša Majkus, Božica Dea Matasić, Damir Mataušić, Matko Mijić, Dalibor Stošić, Marija Ujević-Galetović, Mirko Zrinšćak.
A kiállító magyarok: Berhidi Mária, Bohus Zoltán, Drabik István, Fülöp Gábor, Gaál József, Haász István, Kalmár János, Lukács József Joka, Mata Attila, Orosz Péter, Péter Ágnes, Szabó Tamás, T. Doromby Mária, Turcsány Villő, Vizsolyi János.
A kiállítás kurátorai: Jasminka Poklečki Stošić, a Galerija Klovićevi dvori kurátora és Szeifert Judit, a Magyar Nemzeti
Galéria főmuzeológusa. Társkurátor: Tokai Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria muzeológusa.