Az autóipari megrendelések számottevő mértékben csökkennek világszinten és a mobilitási technológia is paradigmaváltáson megy keresztül – írja szerkesztőségünk érdeklődésére adott válaszában Bodó Teodóra, a magyarországi Bosch-csoport és az Adria régió kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója. (A képen a Bosch hatvani gyárának logisztikai központja – látványterven.)
Az előrejelzések szerint az autóiparban a válság utáni visszarendeződésre még sokat kell várni: a folyamat minden bizonnyal nem zárul le 2020 év végével, ennél biztosan tovább fog tartani. Emellett a globális gépjárműgyártás volumene valószínűsíthetően nem éri majd el a válság előtti értéket, ezért a Bosch hatvani telephelyén strukturális változtatásokat kell végrehajtani.
A Magyarországon is bevezetett csökkentett munkaidő mindössze három hónapra vonatkozik, így nem alkalmazható a hatvani telephely esetében a tervezett strukturális változtatások kapcsán. A telephely fenntartható működése végett 2020. április végéig 700 kölcsönzött munkavállalói szerződés szűnik meg. Az év végéig pedig csökkentik az indirekt területen dolgozó munkavállalók létszámát, ez 130 pozíciót érint majd.
A vállalat mindent megtesz azért, hogy felelősen kezelje a helyzetet és a kialakított új működési struktúrában képes legyen megőrizni hosszú távú versenyképességét. A Bosch 1998-ban nyitotta meg gyárát Hatvanban. A telephely autóelektronikai termékeket állít elő és jelenleg 6000 munkavállalót foglalkoztat.

