Helen Doron módszere a magyar közoktatáson is segítene

Felajánlotta segítségét a magyar közoktatásnak a 36 országban jelen lévő Helen Doron English névadó-alapítója. A szakember budapesti látogatása alkalmával örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány elkötelezett a hatékony és széles körű nyelvoktatás mellett, és úgy vélte; az általa nagyobb csoportok számára kifejlesztett, bizonyítottan hatásos módszertant a közoktatásban is eredményesen lehetne használni.

A Magyarországon is működő franchise nyelvoktató-hálózat kiemelkedően eredményes, segítségével már több mint 3 millió gyerek tanult meg angolul. „Örömmel ajánlom fel módszertani tapasztalataimat a magyar oktatáspolitika alakítóinak és a magyar nyelvi közoktatás módszertani szakembereinek. Tudom, hogy a magyar kormány elkötelezett a közfinanszírozott nyelvtanítás hatékonyabbá tétele iránt, felkészült magyar kollégáimmal pedig szeretnénk hozzájárulni a fiatalok sikeréhez.” 

Az alapító külön hangsúlyozta: tud arról, hogy a megvalósítás szakaszába érkezett a 140 ezer diákot érintő külföldi nyelvtanulási program, és rámutatott, hogy ez akkor lehet igazán hatékony, ha egyúttal a tanulmányutakat megalapozó idegen nyelvi képzést is megerősítik, „helyzetbe hozzák”.

A Helen Doron módszer 19 éves korig foglalkozik gyerekekkel és fiatalokkal. Egyik ismérve, hogy – hasonlóan ahhoz, ahogy a csecsemők az anyanyelvet tanulják – személyiség- és tevékenység-központú foglalkozásokon adja át a tudást, így a gyerekek már jóval azelőtt érthetik és beszélhetik az idegen nyelvet, mielőtt írni-olvasni tudnának. Emiatt gyakori, hogy diákjaik már 14 éves korukra a magyar középfokúnak megfelelő nyelvvizsgát tesznek.

A jövő évtől az egyetemi felvételhez kötelező lesz a B2 (középfokú) nyelvvizsga. Mindezt úgy, hogy a magyar diákok a nyelvvizsgához előírt európai direktíva (4–500 tanóra) helyett átlagosan 930 nyelvórán vesznek részt, nyelvtudásuk mégsem mindig éri el a szükséges szintet. Alternatív nyelvtanítási módszerrel elérhető, hogy a tanulók nyolcadikos-tizedikes korukra elismert nyelvvizsgát tegyenek, és erre elegendő 400 tanóra. A gyermekek, családok és az oktatási intézmények így „megszabadulnának” 500 tanórától, amit más, hasznosabb dolgokra fordíthatnának.

A nyelvtanárok egy reprezentatív felmérés szerint a nem megfelelő iskolai körülményeket és a tanulói motiváció hiányát tartják az eredményes nyelvtanítás legfőbb akadályának. A pedagógusok ugyanitt úgy nyilatkoznak, hogy szívesen ismerkednek új nyelvtanítási módszerekkel, ha erre lehetőséget kapnak. Az alternatív nyelvoktatási metódusról szólva Helen Doron (a képen) rámutatott: „Ha a személyi feltételek adottak, a tanár megfelelő képzést kap és az oktatás intézményi keretekben zajlik, a tudás megszerzése már nem kíván további befektetést a szülőktől. Az élménypedagógai nyelvoktatásban a diákok belülről motiváltak, így elháríthatnánk a legnagyobb akadályt, ami az eredményes nyelvtanulás előtt tornyosul”. 

A Helen Doron-hálózat foglalkozásain mára hazánkban csaknem tízezer, különböző korú gyerek vesz részt. Közülük egyre több diák ér abba a korba, amikor államilag akkreditált, legalább középfokú nyelvvizsgát tud tenni. 2017-ben 100, 2018-ban 160 diák nyelvvizsgázott (100%-os sikerrel), az idén már 220-an járnak nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamra. A gyerekeknek szánt (nyelvismeretben nem alacsonyabb, de témaválasztásában a fiatalabbaknak való) Cambridge Young Learners, PET és First akkreditált nyelvvizsgát ugyanakkor évente több mint 500-an teszik le sikerrel.

A hálózatalapító átadta a hazai hálózat által szervezett rajzpályázat díjait, és módszertani előadást tartott nyelvoktatóknak, nyelvtanároknak.