Herczog Edit szerint nagyon fontos, hogy az európai baloldal számára régen központi kérdésnek számító fiatalkori munkanélküliség önálló napot kapott a megvitatandó kérdések között, mert ez a probléma nemcsak szociális szempontból veszélyes, de az uniós gazdaság növekedésének egyik korlátja is.

A szocialisták célja továbbra is az „európai ifjúsági garancia” bevezetése, azaz annak a szavatolása, hogy a pályakezdő fiatalok legföljebb néhány hónap álláskeresés után, átmeneti megoldásként, tapasztalatszerzésre alkalmas munkát vagy át- és továbbképzést kapnak. Herczog szerint értékes példák érkeztek az északi jóléti államokból, ahol a látványos gazdasági teljesítmény ellenére a fiatalok 40–80%-a támogatásban részesül az első periódusban. A képviselő úgy fogalmazott: „A négy hónap álláskeresés után átképzést nyújtó rendszer költséges ugyan, de a fiatalok állástalansága jelenleg is heti mintegy hárommilliárd euróba, évi 153 milliárd euróba kerül az európai gazdaságnak”.

A képviselő szerint a legfontosabb, hogy a pályakezdők mielőbb megszerezzék az első munkatapasztalatot, mivel ez eleve megnöveli munkaerő-piaci értéküket, hiszen a cégek jó része valamilyen tapasztalattal rendelkező kollégát keres.

Herczog arra hívta fel a figyelmet, hogy Európának alkalmazkodnia kell a világgazdaság digitális trendjeihez, és a fiatalok számára az infokommunikációs szakmákat kell vonzóvá tenni, mert „csak így jöhet létre az áhított egymillió új európai munkahely”.