Az idén nem volt ugyan filmszemle, de néhány fesztiválon mégis csak láthatunk új magyar filmeket. Az április 30–május 4. között zajló Mediawave Film és Zenei Együttlét nemzetközi és speciális filmjei mellett 76 mozgóképből álló magyar filmprogram is helyet kap. A kisjátékfilm-blokkban tavalyi alkotásokat láthatunk, az animációs kisfilmek nagy része a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről érkezett. A legkülönfélébb technikai megoldásokat használó animációk hagyományosan a legnézettebbek a Mediawave-en.
Az idei központi téma, a nőiség mellett a kisebbségi, illetve háborús témákat boncolgató filmeket, valamint dokumentumfilmeket is vetítenek. A Mediawave saját készítésű filmjein keresztül betekinthetünk az alapítvány roma integrációs ifjúsági műhelyeibe és a roma zene újraértelmezéséről készített összefoglaló dokumentációkba. A háborús menekültekről, revízióról, kitelepítésekről szóló dokumentumfilmek mellett a nézők megismerkedhetnek a Vajdaság pálinkafőző néphagyományaival, a magyar bajusszal, mint a hazaszeretet és a férfiaság szimbólumával.
A zenei filmekről szóló blokkokban dokumentumfilm pereg majd a PG Csoport zenekarról, szubjektív portré a Megasztár 5-ben megismert Fivérek együttesről és a Kárpát-medencei népzenék közös gyökereit jazz improvizációkkal aktualizáló Balogh Kálmánról és a Gipsy Cimbalom Bandről.
A fesztiválon több film alkotójával személyesen is találkozhatnak a mozizók; ott lesz Komáromban a többi közt Papp Gábor Zsigmond (Én is téged, nagyon), Ulrich Gábor (Tulipán), Vízkeleti Dániel (Szörnyetegek), Balla Gábor (Gordon) és Halász Glória (Vasfüggöny) is.