Hol a hála?

(Dési János jegyzete) Iványi eskette Orbánt, keresztelte nagyobb gyermekeit – hja, kérem, akkor az volt a trendi, ma meg már más. A hála és a köszönet nem politikai kategória. Erről egyébként rövidesen színdarab is készül, a Nemzeti Színházban adják elő jó Vidnyánszky Attila betanításában.

Tudjuk, Orbán elkergeti a neki nem tetsző egyetemeket, megszerzi azokat a cégeket, amelyek aztán a szépen túlárazott munkákkal alaposan megfejik Brüsszelt. Megtámadja a szabadságot, a demokráciát és még a korrupciótól nem távol álló UEFA közreműködésével méretes emberkísérletet is végeztet Budapesten, focimeccsnek álcázva. Tíz- és százmilliárdok mennek el értelmetlen stadionépítésekre, és tessék megnézni, mi jut az oktatásnak és az egészségügynek. Ránk szabadít primitív haszonlesőket, akik a szabadság és a függetlenség módszeres lerombolásában kéjes örömmel vesznek részt, hátha nekik is leesik egy farhát. Spoiler: de nem erről akarok most szólni.

Az elesettek, a szegények lehetőségei tovább szűkülnek, az őket segítő intézményeket, iskolákat lehetőleg el kell pusztítani. Az egyházak vagy beállnak a sorba – beállnak! –, és akkor aztán malaszttal teljesen ömlik a pénz, vagy elzárják még a gázcsapot is, ha Iványi. Mert ha van szent ember ebben az országban – van! – akkor az éppen Iványi Gábor, és aki a hatalomnak ellent mer mondani, az számoljon vele, hogy úgy jár, mint Iványi – pusztítják, ahol érik.

Hogy hol a hála? Mert Iványi eskette Orbánt, keresztelte nagyobb gyermekeit – ja kérem, akkor az volt a trendi, ma meg már más. A hála és a köszönet nem politikai kategória. Erről egyébként rövidesen színdarab is készül, a Nemzeti Színházban adják elő jó Vidnyánszky Attila betanításában, amelyben arról lesz szó, hogy néhány gonosz ember segített egy szegény kárpátaljai tehetséges fiatalembernek. Nem is emberek voltak, hanem maguk a patás ördögök, akik csak a sorosista akolba akarták terelni a szegény és tehetséges kárpátaljai fiút, felhizlalni, majd levágni, mint Jancsit Juliskástul. De ez a legényke előbb-utóbb átlátott a szitán, és most tömjénfüst felhasználásával kipörköli a libsibolsik írmagját is a színházi életből. Egyfelvonásos lesz. Mert a második felvonásban még valaki megkérdezné, hogy de kenyeres pajtásom, ihajja, halihó, hát hun az a píz, amit az ördögfattyak összeszedtek neked, hát visszaadtad-e már azt, komám? Csuhajja.

S miután a visszaadás körül bizonyos fennforgások támadtak: a pénz szakszerűen el lett költve, ma meg már ki ér rá efféle csip-csup ügyekkel foglalkozni, hát erről már nem szól a darab. Tudni kell abbahagyni.

A harminc ezüsttel azonban jól el lehet boldogulni, ennyiért ma egész egyházmegye kapható, focistadionnal, luxusszállóval, lówellnesszel kibélelve.

Az egykor független intézmények célja, hogy a legfelső akaratot szolgálják, mindenki egyért. Kettő, feneketlen teknő. Három, te vagy az én párom. Te is, fiam, Lőrinc?

A „Mi sosem vetemednénk arra” – szerepel a Népszabadság címlapján, az Index első oldalán és a Klubrádió sírkövére is gyors, könnyű kézzel örömmel vésnék fel a sorban állók. De a Klubrádió sírba tétele elmarad, bár érdeklődés lenne rá, de ugye, a mi hallgatóink tudják, mi a dolguk. Joguk van hozzánk.

És ezt még napestig sorolhatnánk. De mától új életet kezdek. És nem a nyilaskás és virtigli fasiszta alapvetéseken fogok háborogni, még ha erre minden okom megvan is. Hanem azt kérdezem majd: mit tervez az ellenzék, ha ő következik? Hogyan lesz újra jogállam, mi lesz az úgynevezett alkotmánybíróság gittrágó tagjaival és Mészáros Lőrinc mennyit tarthat meg a köztől, Orbán nevében, elemelt javakból? Hogyan járhatnak újra olyan iskolába a szegény gyerekek, ahonnan van esélyük továbbtanulni, és a vadászati világkiállítás 55 milliárd forintját miként lehet okosan felhasználni a köz javára – miközben fejünk felett elszáll a lelőtt helikopteres szarvas?

Egy szó, mint száz: arccal a jövő felé!

De addig is, hordjanak maszkot azon az arcon, és ne feledjék, joguk van hozzá…