A program több mint két évtizedes múltra tekinthet vissza; elődei az egykori főenergetikusi konferenciák voltak. Az utóbbi években a legújabb technológiai megoldások, és a fenntartható fejlődés lehetőségeinek vizsgálata áll az előadások középpontjában.
– Fontosnak tartom, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg azokat a fejlesztéseket, új technológiákat, és a fenntarthatóságot is segítő, az Európai Unió által támogatott innovációs megoldásokat, amelyek Magyarország, a közép-európai térség, sőt, egész Európa jövőjét formálhatják – mondta dr. Steier József, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara energiaipari szakmai osztályának elnöke, a konferencia főszervezője.
Az energiaipari szakmai osztály 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy a jó néhány ezres tagságot energetikai és innovációs szempontból megfelelő szakmai információkkal lássa el, és közreműködjék az energiaipart érintő szabályozási tervezetek kialakításában, véleményezésében. A múlt négy évben egy sor sikeres közös és önálló rendezvényt tartott a biogáz, az ellátásbiztonság, a megújuló energiák témakörében.
Az 1949-ben alapított Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) civil szervezetként működik, és szakemberek ezreinek szakmai tevékenységét fogja össze a hazai energiatermelő, szolgáltató és felhasználó vállalatok, a szakterülethez kapcsolódó egyetemi tanszékek, intézmények és az irányító hatóságok köréből. Az ETE egyik legaktívabb területi szervezete az esztergomi, amely 20 éven keresztül sikerrel rendezte meg a főenergetikusi szemináriumokat. Tavaly a fórumok megrendezését a SUNWO Zrt. vette át.
A mostani programon is az energiaszektor szinte valamennyi területéről képviselik magukat kis- és nagyvállalatok, állami cégek, szakhatóságok, bankok, önkormányzatok.

