A DK emlékeztetett a főigazgató MTI-nek adott interjújára, amelyben annak a véleményének adott hangot, hogy a második világháborúban Magyarországról történt első, 1941-ben Kamenyec-Podolszkijba irányuló deportálás „idegenrendészeti eljárásnak” tekinthető, mert azokat toloncolták ki, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal.
Kamenyec-Podolszkijban az SS tagjai a kitoloncolt zsidókat legyilkolták, ez tehát egyértelműen olyan népirtásnak minősül, amelyet nemzetiszocialista rendszer követett el – közölte a DK.
Hozzátették: történelmi kutatások szerint magyar hivatalos személyek is részt vettek a gyilkosságokban, illetve voltak információik arról, hogy a kitoloncoltakra milyen sors vár.
Az eljáró magyar hatóságok tagjai ezzel elkövették a népirtás bűncselekményét, de legalábbis ahhoz bűnsegédletet nyújtottak – olvasható a közleményben.
A DK szerint a népirtás, illetve az ahhoz nyújtott bűnsegédlet „idegenrendészeti intézkedésnek” tekintése a népirtás jelentéktelen színben feltüntetését, igazolását jelenti, az interjú pedig nagy nyilvánosság előtti elkövetésnek minősül. Ezt a büntető törvénykönyv bűntettnek minősíti, és három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni – közölték.
Korábban a DK és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is Szakály Sándor lemondását, illetve kinevezésének visszavonását követelte.
Szakály Sándor vasárnap, az ATV Szabad Szemmel című műsorában megkövette azokat, akiket megsértett nyilatkozatával, és közölte: „lehet, hogy tévedett”.
A nemrég megalakult Veritas Történetkutató Intézet februártól kezdi meg működését. Az intézmény három kutatócsoportba szervezve foglalkozik az 1867 és 1990 közötti időszak történetével.
A fenti hír kiegészítéseképpen engedtessék meg a krónikásnak, hogy a hiteles tájékoztatás és ismeretterjesztés céljából fölhívja az Infovilág olvasóinak a figyelmét a témával kapcsolatos néhány dokumentumra:
A Betekintő című internetes folyóirat 2012. évi 2. számában kitűnő tanulmányt írt Gellért Ádám és Gellért János Az 1941. évi kőrösmezői deportálások / A kitoloncolásokat jóváhagyó minisztertanácsi döntés háttere címmel arról a szégyenletes és tragikus kamenyeck-podolszkiji eseményről, deportálásról és tömeggyilkosságról, a 20. századi holokauszt első felvonásáról, amelynek főszereplője a király nélküli Magyar Királyság volt.
A tanulmány ekként kezdődik:
«Hetvenegy évvel ezelőtt (1941-ben – a szerk.) a magyar állam szervei körülbelül húszezer, évtizedek óta az országban élő zsidó személyt egy határ menti katonai gyűjtőtáborban összegyűjtöttek, majd teherautókon a magyar hadsereg által megszállt oroszországi hadműveleti területre szállítottak.
Ahogy egy frissen előkerült dokumentumban olvashatjuk:
„Az ország belterületén a belügyminiszter úr, a kárpátaljai területen, pedig a kormányzói biztos úr rendeletére 1941. július 15-én megindult az orosz és lengyel állampolgárságú zsidók kiutasítása és kitelepítése. A kitelepítések a határvidéki rendőrkapitányság irányítása mellett előbb a kőrösmezői határvidéki rendőrkirendeltség, majd a m. kir. belügyminiszter úr kiküldötte útján az eltávolítások céljára Kőrösmezőn felállított m. kir. 108. számú katonai zsidó gyűjtő- és mozgótáboron keresztül történtek. A zsidó kitelepítések 1941. július 15-től augusztus 12-ig tartottak. Ez idő alatt az egész ország területéről 19 426 személy került kitelepítésre. A német katonai szervek intézkedésére a zsidó kitelepítéseket 1941. augusztus 12-én be kellett szüntetni, minek folytán az orosz és lengyel állampolgárságú kiutasított és kitelepítésre már kijelölt zsidóság igen tekintélyes része az országba visszamaradt.”
A kitoloncoltak kétharmada az 1939-ben visszafoglalt kárpátaljai területekről származott. Itt Kozma Miklós kormányzói biztos önálló, jóval szigorúbb rendelkezései alapján kitoloncoltak minden olyan idegen állampolgárságú vagy őshonos magyar zsidót is, akik nem tudták bizonyítani magyar állampolgárságukat. Előfordult, hogy több település teljes zsidó lakosságát áttették a határon. A kárpátaljai deportálásokat megszervező és lebonyolító Meskó Arisztid rendőrtanácsos szerint „tisztogató akciót” folytattak. A hatályos magyar törvényeket lábbal tipró akció során több ezer olyan személyt deportáltak, akinek megvolt a magyar állampolgársága, vagy legalábbis valószínűsíteni tudta azt.
A kitoloncolandókat egy havasaljai katonai gyűjtőtáborból a magyar királyi honvédség teherautóin szállították Kelet-Galíciába. Férfiak, nők, öregek és gyermekek ezrei vándoroltak céltalanul, élelem és szállás nélkül a háború által pusztított területen. Az erdőkben, falvakban és az utak mentén menetelő csoportokat felfegyverkezett ukrán bandák fosztogatták és gyilkolták.
A kitoloncoltak közül tizenegyezren a „végső megoldás” első öt számjegyű, addig példátlan méretű és szörnyűségű tömegmészárlásának estek áldozatául az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban. Ezt a vérfürdőt az ősz folyamán legalább még három olyan másik követte, amelyekben szintén nagy számban lőtték agyon a nyári kitoloncolások még életben maradt áldozatait. Színhelyük három kelet-galíciai város, Nadvorna, Sztaniszlau és Kolomea voltak…»
Ezt a szörnyűséget nevezte Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója „idegenrendészeti intézkedés”-nek.
A Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) honlapján a vészkorszakot túlélt tanúk vallomásai olvashatók az 1941 nyarán történtekről. A dokumentumokat ugyancsak a történész úr figyelmébe ajánlhatjuk.
Szita Szabolcs történész professzor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója „Halálerőd” című könyvének 15. oldalán foglalkozik az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban és környékén 1941. augusztus 27–28-án lezajlott tömegmészárlással. A mintegy 18 ezer áldozat halálát a Veritas-főigazgató szerint „idegenrendészeti intézkedés”-nek nevezett magyar állami közreműködés okozta.
„Zsidók Kárpátalján / Történelem és örökség” címmel tavaly szeptemberben jelent meg az Aposztróf gondozásában kiadott, az Infovilág által is bemutatott, tanulmánykötet, amelyben az egyik szerző, Frojimovics Kinga történész, holokausztkutató, a Yad Vashem-i levéltár magyar szekciójának volt vezetője „Állampolgárság-revízió: Deportálás 1941–1942-ben” címmel írt évekig tartott kutatásai alapján forrásmunkának számító tanulmányt a Szakály Sándor által „korabeli szóhasználattal” „idegenrendészeti intézkedés”-nek nevezett deportálásról és a gyalázatos tömegmészárlás előzményeiről és az akkor történtekről.