A vizsgálat közben feltárt információk alapján a GVH megállapította, hogy a vállalkozásnak már az akció megkezdése előtt számolnia kellett azzal, hogy a merevlemezt (vagy az azt helyettesítő árut) nem fogja tudni a fogyasztói keresletnek megfelelő mennyiségben biztosítani az akció ideje alatt. Ennek ellenére az akciós újságjában, posztereken, honlapján és a hírlevelében megjelent tájékoztatásában erre a körülményre nem hívta fel a fogyasztók figyelmét.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a fentiek alapján a vállalkozás a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, emiatt a vállalkozásnak 25 000 000 forint bírságot kell fizetnie. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás már elkövetetett jogsértést, valamint azt, hogy a megtévesztő hirdetéseivel a fogyasztók széles körét érte el.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-25/2012.