IFA, Berlin: szórakoztató, okos, hasznos újdonságok

Szeptember 1-jén nyit a sok évtizedes hagyományra visszatekintő IFA (eredeti nevén: Internationale Funkausstellung / Nemzetközi Rádiókiállítás) a német fővárosban. A már jó ideje a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai seregszemléjének számító szakkiállítás az egyik legrégebbi (első alkalommal 1924-ben rendezték meg) német ipari vásár helyszíne a berlini rádiótorony térsége. Kínálata különösen széles körű mindenekelőtt szórakoztató és a háztartási elektronikai, távközlési újdonságok első számú bemutatója.

Berlint már jó ideje ellepték az IFA jellegzetes, a vörös szín által uralt plakátjai, amelyen egy csinos hölgy (Lady in red) hirdeti a világméretű innovációs szemlét, amely 1924 óta „a jövő hivatalos partnere”.

Az idei IFA szeptember 1-jén kezdődik (minden bizonnyal a műszaki-elektronikai újdonságok iránt különös vonzalmat érző tizenévesek nagy bánatára), és hatodikán már véget is ér. E kurta egy hét alatt – a múlt évek, évtizedek tapasztalata szerint – 240-250 ezer látogató szokta fölkeresni a német főváros Charlottenburg-Wilmersdorf kerületében álló műemlék rádióadó-torony körüli, az idén már 57. alkalommal rendezendő vásárt és kiállítást.

Érdekességként hadd jegyezze meg a berlini tudósító, hogy az IFA jelképeként szereplő hölgy kortalan, pusztán időről időre más-más formában, környezetben hirdeti a megállíthatatlan tudományos haladást és technikai fejlődést, az innovációt. Ez utóbbit most is a kutató laboratóriumok, az egyetemek, a siker és elismertség felé igyekvő, frissen alapított, ám hatalmas növekedési energiától hajtott kisvállalkozások a nagyok mellett mutatják be új ötleteiket, tudásukat. A technikai szemle már jó ideje különféle témákra és területekre szakosodott: IFA iZone, IFA Fitness & Activity, IFA Smart Home. Az olvasó, jól tudom, mindenekelőtt a konkrét, kézbe fogható, látható, hallható újdonságokra kíváncsi. Máris sokról számolnak be a szaklapok.

Korunk első számú köznapi terméke, ami nélkül „ember meg nem lehet”, az okostelefon. Azaz újabban már inkább okoskamera, mert az eredetileg mobiltelefonnak készült kütyük jó ideje csak másodsorban telefonok, sokkal inkább fényképezők meg számítógépek, amelyek bárhol, bármikor csatlakoztathatók a világhálóra, hogy használóik elérjék a közösségi fórumokat.

Ha már említtettek a fényképezők, az IFA-látogató mindenképpen keresse föl a Sony-pavilont, hogy kipróbálhassa az Alpha 9-et, a Canon és a Nikon hasonló célú és tudású, méltó vetélytársát. Ismerői szerint elképesztően gyors 24 megapixeles érzékelője pompás felvételeket produkál és szerfölött fényérzékeny. Persze a nagy vetélytársak,a Canon, a Leica, a Nikon is jelen vannak Berlinben az újdonságaikkal. Az átlagember első számú kamerája mégis csak a mobiltelefonja, amely (technikailag!) meghökkentően kiváló álló- és mozgókép-felvételekre alkalmas. Kiváló példa erre a Samsung Galaxy Note 8 jelű okostelefonja, amelyet duális kamerával és kétszeres optikai zoommal láttak el megalkotói. A másik dél-koreai elektronikai óriás, az LG sem óhajtott lemaradni, a V30-as készülékébe ő is két lencsét épített be.

A Samsung a tévékészülék között is megalkotta a maga idei szenzációját, a The Frame-t. Bekeretezte a képernyőt, miáltal új megjelenési élménnyel lepi meg a szemlélőt.

A Fritz! márkájáról jól ismert berlini AVM Computersysteme Vertriebs GmbH idei zászlóshajója, a 7590 jelű router.

Az új Q8F modellsorozattal a „klasszikus” tévékészülékek is hihetetlenül lapos változatát kínálja, köszönhetően a HDR10 panelnek, miáltal minden eddiginél élesebb kép élettel telített színekkel párosul. Hasonlót kínál a Sony Bravia A1 jelű készüléke is. A folyamatos megújulásra képes Philips Berlinben mutatja be az új Ambilight tévéit.

Ne feledkezzünk meg a háztatások okos készülékeiről se! Az LG emeletes(!) mosógépet állít ki a berlini IFA-n. Az F 4WM 10TWIN-t két dobbal látták el, külön-külön programozható. A felső gőzzel dolgozik, fertőtlenít és nem gyűri a mosnivalót. Hasonló kombionációval állt elő a kínai Haier cég is: ugyancsak kétdobos mosómasinája szimultán tisztítást végez.

A mindeddig a műholdas tévéműsor-vételekhez szükséges berendezések kínálatában jeleskedett német TechniSat mindenki meglepetésére beszállt az e-biciklik gyártásába a Continental Tire céggel közösen. Az eMTB Fully néven kínált „techni-bike” ára lapértesülések szerint 4500 euró, csaknem másfél millió forint.

A többi jól ismert márka, a Sengled, a Hama, a Pearl ugyancsakcsak egy sor okos kütyüvel jelenik meg a berlini IFA-n, és még csak milliomosnak sem kell lenni hozzá, hogy egyik-másikat megvásárolhassa a kispénzű többség is.