Intervenciók, 2020: nagy hatású író izgalmas könyve

A 65 éves francia írónak két évtized óta jelennek meg a könyvei magyarul is (mindig Tótfalusi Ágnes, illetve Tótfalusi István fordításában), tehát az iránta érdeklődők régóta tájékozódhatnak a rangos díjak és kitüntetések birtokosa, az eseménydús életet élő alkotó sokoldalú tehetségéről és eredeti gondolkodásmódjáról. Michel Houellebecq rajongóinak és ellenzőinek a száma nem csekély, mivel erősen megosztó személyiség. (A nyitó kép forrása: www.cultura.hu)

Ez a Párizsban tavaly megjelent és példás gyorsasággal hozzánk is elért kötete hasonlít a könnyűzene sztárjainak ismert módszeréhez: valahol már megjelent vagy az online térben hozzáférhető slágereiket szerkesztik új nagylemezzé. Az 1992–2020 között publikált interjúk, publicisztikák, esszék gyűjteményének kiválósága abban áll, hogy azok számára is érzékelteti az író sajátos látásmódját, szuverén kritikai érzékét, stílusának a nyerseségtől a humoron át a nosztalgikus hangokig terjedő sokszínűségét, akik soha, talán még a nevével sem találkoztak. Sokat elmond róla – a fülszöveg is idézi –, hogy önmagát „egy nihilista korszak és a nihilizmusból fakadó szenvedés írójaként” határozza meg. Nagyon összecseng ezzel a kötet legutolsó mondata egy könyvhöz írt előszavából: „A mi társadalmunk is nagyon szeret felvágni a hatékonyságával; Spártához hasonlóan ez is eltűnik majd, és félő, hogy csak egy szégyen bizonytalan emlékét, egy undor árnyát hagyja maga után.”

A több mint negyven szöveg az írónak a mindenkori aktualitások iránti nyitottságáról, jó néhány korábban is hangsúlyozott művészeti, politikai stb. elveihez való hűségéről tanúskodik. Minden elemzői igény nélkül is elmondható róla, hogy gondolkodásának mélysége, világlátásának élessége, művészi felelősségérzete olykor furcsa, de mindig figyelemkeltő „öltözéket kap” a gyakran provokatív, sértő egyszerűsítésektől sem mentes megfogalmazásokban. Nagyon egyet tudok érteni azokkal (is), akik nem tudnak mindenben egyetérteni az íróval, de tagadhatatlan, hogy az álláspontjai figyelmet érdemelnek, olvasásuk pedig remek élmény.

Jelzésképpen egy-két írásának a címét idézem: Jacquert Prévert egy barom, A művészet mint zöldségpucolás, A konzervativizmus mint a fejlődés forrása, Donald Trump jó elnök. Tavaly májusban a barátainak írt nyílt levelét egy rádiócsatornán olvasta fel, az utolsó két bekezdése talán még súlyosabban aktuális egy évvel később, vagyis manapság:

Van még egy szám, amely nagyon fontosnak bizonyult az utóbbi hetekben: a betegek életkora. Hány éves korukig érdemes újraéleszteni és lélegeztetőgépre tenni őket? 70? 75? 80 éves korukig? Ez jól láthatóan attól függ, hogy a világ mely vidékén élnek; mindenesetre még soha nem fejeződött ki ilyen nyugodt szemérmetlenséggel a tény, hogy nem minden élet egyformán értékes; hogy az ember egy bizonyos (70, 75, 80 éves?) kor után már olyan, mintha meg is halt volna. Mint már mondtam, ezek a tendenciák jelen voltak már a koronavírus előtt is, de most új nyilvánvalósággal mutatkoznak meg. A karantén után nem fogunk új világra ébredni: ugyanaz a világ lesz az, csak valamivel rosszabb változatban.”

Houellebecq egyébként az egyház és az állam szétválasztását tragédiának, a katolizicmust a történelem fontos formálójának tartja, az egyház védelmében és „hajdani ragyogásának” visszaszerzéséért bírálja az enciklikák, a zsinatok, a „vatikáni meleglobbik” miatt is, szeretné, ha „eltávolodna a protestantizmustól, és közelebb kerülne az ortodoxiához”. Nem nagyon árnyalja az Európai Unióról alkotott kinyilatkoztatását sem: „…egy végzetes, de a legjobb esetben ostoba gondolat, amely szép lassan rossz álommá változott, és amelyből előbb vagy utóbb, de végül felébredünk… Európa nem létezik, soha nem fog egy közös népet alkotni… leginkább azért, mert nem is akar egy közös népet alkotni.

Egy interjú ide vonatkozó kérdésére a többi közt így válaszol: „Valahányszor azt mondják nekem, hogy próféta vagyok, azt felelem, hogy nem, és felsorolom azt a rengeteg alkalmat, amikor tévesen jósoltam meg valamit… Inkább visszafogottan nyilatkoznék erről a prófétai oldalamról!

Hogy ez utóbbi mondata indokolt, új kötete is bizonyítja. De annak ellenére, hogy a tudományok érvényes eredményeit „súroló” vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyó, a javaslataiból származható következményekkel nem számoló, tagadhatatlan törvényszerűségeket hatásvadászó bon mot-kkal átugrani hajlamos szövege tele van vitathatóságokkal, mégis gondolatfakasztó és élvezetes. Vagy talán éppen ezért!

Michel Houellebecq: Intervenciók 2020. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Magvető Kiadó, Budapest, 2021,
360 oldal. ISBN 978 963 143 5306 (papír); ISBN 978 963 144 0843 (e-könyv).