Hatalmas tömeg várta a percet, amikortól kereskedelmi forgalomban is kaphatóvá vált itthon az Apple új üdvöskéje.
VIP-vendégek (Cseh Laci, Csonka András, Oroszlán Szonja és még sokan mások) tették tiszteletüket az Aréna Pláza
1. emeletén már csütörtök este, éjjel. A „műsorvezető” Harsányi Levente volt, felléptek táncosok és nevenincs
énekesek is.
„A pénteki 0 órai startot követően a készletek rohamosan fogynak” – adta hírül a készülék hazai forgalmazója, a T-
Mobile. A legkitartóbb iPhone-rajongó már csütörtökön reggel 6 órától sorban állt az pláza T-Pontjánál, hogy övé
lehessen Magyarországon az első (hivatalosan árusított, ezt tegyük hozzá!) telefon. Az első több mint 300 vásárló
péntek reggel 7 óráig hozzájuthatott az iPhone 4-eséhez.
A készülék országszerte korlátozott számban, az arra kijelölt üzletekben kapható, amelyek a rendes nyitva tartás
szerint várják a vásárlókat. A nagy érdeklődésnek köszönhetően az iPhone 4 32 GB-os változatából az induló készlet
szinte teljesen elfogyott. A T-Mobile számításai szerint a 16 GB-os változat várhatóan néhány napig lesz elegendő,
és a készletek üzletenként percről-percre változnak. A T-Mobile a vásárlás mellett döntőket arra kéri, hogy átmeneti
készlethiány esetén a kijelölt üzletekben iratkozzanak fel a várólistára vagy regisztráljanak a társaság honlapján, így
az érkező készletekből a feliratkozás sorrendjében hozzájuthatnak a várt iPhone 4-hez.