Miként ebben a tudósításunkban már jeleztük, az A38 Hajó 2003-i megnyitása óta kinőtte a rendelkezésre álló teret: működése eddigi ideje alatt megrendezett több mint kétezer kulturális rendezvény bebizonyította, hogy az igények túlnőttek a rendelkezésre álló tér kínálta lehetőségeken. Mindenekelőtt a hajó megszokott profilját (koncertek, zenei fesztiválok, dzsessz-, világzenei és kortárs könnyűzenei események) kívánják bővíteni az új létesítménnyel.
A 2003. április 30-án megnyílt A38 Budapest egyik fontos kulturális központjává vált. A bővítéshez nyújtott segítséget az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Programja, miáltal tetemes, 300 millió forint európai uniós forráshoz jutott a vállalkozás, ami kulcsfontosságú szereplő a hazai kulturális turizmusban.
Az egykor építészeti nívódíjjal kitüntetett ukrán uszályból átalakított „épület” mellé lehorgonyzó úszómű különleges
belsőépítészeti megoldásokkal készül el. Áthelyezhetők lesznek a falak, akár egy óra alatt az igényeknek
megfelelően kialakítható terek, maximális hangszigetelés nyomán sokcélú tér jön létre, ami alkalmas lesz kiállítások,
tudományos eszmecserék, oktatási rendezvények, illetve előadó-művészeti események lebonyolítására. Az úszómű
részt vehet a fővárosi tömegközlekedésben, különös tekintettel a dunai hajózásra.
Szemben az A38 Hajó jelenlegi megoldásával – nem meglévő hajó átalakításából jött létre új tér, hanem teljesen új
„úszóművet” készített a Ganz Danubius Huti hajóépítő társaság. Szabályos, geometrikus tereivel ahhoz az
indusztriális stílushoz alkalmazkodik, amilyen az A38, másrészt a környezetéhez is, amelyben a közvetlen és a
távolabbi építészeti jellegzetességek a letisztult modern formavilágot adják.
Belsejében egy olyan tér kapja majd a hangsúlyt, amely a vízre néz, s onnan kap közvetlen fényt. A főtermet
kiállítások megrendezésére, filmvetítésre, előadások, értekezletek megtartására tervezték; lehetőség kínálkozik
benne multimédia-alkotások bemutatására is. Az új kiállítóközpont előreláthatóan november közepén Miltényi Miklós
retrospektív kiállításával nyílik majd. Ő volt az A38 imázsának tervezője, grafikái az állóhajó több pontján láthatók.
A csaknem ötven méter hosszú, tizenegy méter széles és négy méter belmagasságú építmény a hajóról lesz
megközelíthető a mostani bejáraton keresztül, valamint a víz felől négy hídon át; a főbejáró-hídon kerekesszékesek
is biztonságosan behajthatnak az objektumba.

