Az (egyelőre) négyek frigyéből alakult meg a kreatív média-innovációs klaszter», amely a hazai kreatív gazdaság
fejlesztését tűzte ki célul – a vállalkozói és kutatói közösségek együttműködésének erősítésével. Egy mai
sajtóeseményen Kovács Máté György, a StrateGO Hungary kutatásvezetője elmondta: a klasztert, azaz a gazdasági
szereplők közötti együttműködést alkotó vállalkozások, kutatóhelyek és szakmai partnerek teremtik meg a hátteret
olyan eredeti üzleti elképzelések, életképes innovációs kezdeményezések megvalósításához, melyek célja
nemzetközileg is versenyképes digitális megoldások, termékek és szolgáltatások gyors kifejlesztése. Az európai
uniós pályázati pénzt, továbbá saját tőkét, valamint támogatók felajánlásait egyaránt hasznosító klaszter tagjai a
közös értékek és érdekek mentén együttműködnek (meg)újító gondolatok, ötletek kidolgozásában és
megvalósításában, rendszeresen konzultálnak az együttműködési lehetőségekről, törekednek kutatási és fejlesztési
kapacitásaik megosztására, továbbá a finanszírozási és képzési lehetőségek bővítésére.
A klaszterbemutatón felsorolták a tagok számára kínált előnyöket: iparági technológiai és szervezési tapasztalatok
(learning by doing) megismerése; közös kutatások és fejlesztések megkezdésével az innovációs költségek és
kockázatok megosztása; a kutatási és fejlesztési eredmények hasznosítási lehetőségeinek bővítése.
Az Infovilág tudósítójának érdeklődésére Kovács Máté elmondta, hogy a jelenleg mintegy harminctagú klaszter
nyitott az érdeklődők számára, a tagok várják maguk közé mindazokat az ötletgazdákat, partnereket, akik egyetértenek a közösség céljaival, szellemi és anyagi értékeikkel hozzájárulnak az alapítók eredeti elképzeléseinek a megvalósításához. Tájékoztatásul elhangzott, hogy a klaszter tavaly elnyerte a Kreativitás és Innováció Európai Éve alkalmából alapított díjat, valamint 25 millió forint európai uniós támogatásban is részesült a „Kutatási, fejlesztési együttműködés a tagok versenyképességéért” című elképzeléséért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség klaszterfejlesztési pályázatán. A múlt másfél évben kereken 5000 óra kutatási megbízást teljesített a köz- és a magánszféra kutatóhelyeivel együttműködésben, elkészítette technológiai előrejelzését, stratégiai kutatási tervét a 2009–13 közötti időszakra, továbbá feltárt tucatnyi innovációs ötletet a digitális szórakozás, tudomány és üzlet témakörben. Egyik kezdeményezése már megvalósítási szakaszba jutott, rövidesen termék lesz belőle.