(Szerző: Iván Gizella) Utálok nekrológot írni. Nem szeretek búcsúzkodni. A búcsú mindig olyan végleges. S én szeretem, ha folytatódnak a dolgok, változnak az évszakok, s tudom, lesz holnap. Amikor elmegy valaki, először az is olyan véglegesnek tűnik, befejezettnek.

De ahogy felettem is teltek az évek, az évtizedek, rájöttem, a jó emberek nem halnak meg. Örökre velünk maradnak. Őrizzük a mosolyukat, a vicceiket, a kedves szavaikat, és ott lesznek a lelkünkben, a szívünkben. Mert emlékezünk, hogy felnéztünk rájuk a tudásuk, az emberségük, a tenni akarásuk miatt.

Nagyon nehéz szívvel írom le… ma délután elment Kereszty András (Budapest, *1942. szeptember 21. – +2024. július 26.), a főszerkesztőm! Az Újnépszabadság online lap kitalálója, szerkesztője. Andris hosszú éveken keresztül írta, szerkesztette ezt az újságot, amit sokan szerettek. Olvasók, szerzők, s mi szerkesztők is. A szerzőknek és a szerkesztőknek soha nem okozott gondot, hogy ingyen, lelkesedésből, a tájékoztatás varázsa miatt dolgoztunk. Azt hittük és hisszük ma is, hogy a saját vagy az online-világból átvett kitűnő írásokkal tudunk újakat adni az olvasóknak. Képesek vagyunk többféle szemszögből megvilágítani a témákat, s talán segítünk eligazodni az olvasóinknak a politika útvesztőiben, pokoli bugyraiban.

Andris, amikor pár évvel ezelőtt szerkesztőnek hívott maga mellé, nem sokat gondolkoztam, hogy igent mondjak. S bár soha nem voltam népszabis, hiszen én a Magyar Hírlapnál dolgoztam életemben a leghosszabb ideig, nagy megtiszteltetés volt, hogy gondolt rám. S az még jobban meghozta a kedvemet a munkához, amikor csak annyit írt az elküldött anyagok után: klassz vagy, Gizi! Tudta, hogy a dicséret mindig jól jön, s tudta, hogy egy ilyen mondat igazi adrenalinlöket.

Andris soha nem érezte úgy, hogy le kéne állni, holott túl volt a nyolcvanon. Mindig hangoztatta, bírom magam, hidd el, semmi gond, megy minden ment a karikacsapás. És mi el is hittük neki.

S a lap is jó volt. Ezt komolyan mondom. Változatos, komoly, elemző, néha örkényi, de rejtői magasságokba repítő cikkek is megjelentek. Persze nem akarom temetni az újságot… igen én így hívom ma is… de az majd eldől, hogyan tovább, mi lesz a sorsa a jobb sorsra érdemes lapunknak.

Most emlékezzünk Andrisra, aki, s remélem nem sértő, ha azt írom, nagy fazon volt, igazi publicista, jó főnök és példakép. Maradjon is így meg bennünk az emléke, ahogy a kalapja alatt huncutul mosolyog a világra és benne ránk.

Isten veled, édes Andris!