Az IT Services Hungary a megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít munkatársai szakmai képzése mellett a nyelvi fejlesztésre is. „2300 munkatársunk 31 százaléka beszél egy, hatvnkilenc százaléka két vagy több idegen nyelven, összesen pedig 18 nyelven szolgáltathatunk nemzetközi ügyfeleinknek a nap 24 órájában” – mondta Ilosvai Péter, az IT Services Hungary ügyvezető igazgatója. A jelenlegi program, mely az OKJ-s és akkreditált képzéseinek támogatását célzó Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében valósul meg, nem csupán a munkavállalók munkaerő-piaci helyzetét javítja, de tovább erősíti a vállalat versenyképességét a gyorsan változó informatikai szolgáltató szektorban.
Az idegennyelvű készségek fejlesztése mindig fontos volt, de az utóbbi években a többnyelvűség különösen felértékelődött – ez az unión belüli tanulás és mobilitás kulcsa. Ennek ellenére az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2009-i felmérése szerint a magyarok háromnegyede csak az anyanyelvén képes megszólalni. Az uniós állampolgárok csaknem kétharmada beszél valamilyen idegen nyelven.
Suhajda Attila, a Magyar Outsourcing Szövetség (HOA) elnöke elmondta, hogy „a hazai vállalatok alig felét költik munkavállalóik oktatására, mint régiós versenytársaik. Ezért is üdvözlendő az IT Services Hungary által kialakított tudatos képzési program. Sajnos általánosan elmondható, hogy elsősorban a nemzetközi nagyvállalatok biztosítanak hasonló széleskörű képzési lehetőségeket dolgozóik számára.” A HOA képzési munkacsoportja nagy súlyt fektet a jó vállalati gyakorlatok minél szélesebb körben való megismertetésére mind a képző intézmények, mind pedig a diákok körében. Suhajda szerint akár „olyan egyszerű módszerekkel lehetne az idegen nyelv ismeretét javítani, mint például a külföldi filmek eredeti nyelven, felirattal történő sugárzása. Ez önmagában látványosan javíthatná a széles körű nyelvismeretet.”