Az évente egymillió látogatót vonzó Mariazell nem csupán zarándokhelyként közismert, hanem a tisztán földi örömöket kereső turisták körében is népszerű, télen és nyáron egyaránt. Graztól északra fekvő térség, a Magas-Stájerország hegyeinek magassága impozáns: a magyarok által igen kedvelt semmeringi Stuhleck síterepen – ahol jövő csütörtökön nyitják meg a síszezont, de már most is javában „dörögnek” a hóágyúk – 1700 méternél is magasabbra röpít a sífelvonó. (Nyitó képeinken: mariazelli advent; Fred Lindmoser, illetve bányászadvent, Katarina Paschkovskaya felvétele.)
Karácsonyi vásár Bruck an der Murban (kép: Alfred Pech)
Bruck an der Mur: a vaskút karácsonyfával.
A régió azon része, ahol kevesebb a hó, tavasztól őszig kiválóan alkalmas a hegyi túrázásra, de ma már nem feltétlenül csak gyalogszerrel, hiszen rohamosan fejlődik az új turizmusüzletág, a kerékpártúra műfaja. Egyre jobban kiépül a bicikliutak hálózata, így olyan települések is jobban „rákerülnek a térképre”, mint például a Bruck an der Mur nevű festői kisváros, a Mura folyó völgyében.
De talán az adventi időszak az, amikor Magas-Stájerország a legbájosabb arcát mutatja. A keresztény hagyományok jegyében egész Európában karácsonyi vásárokat tartanak ilyenkor, de mint minden népszokást, ezt is lenyomja a legtöbb helyen az üzletiesedés áradata. Ugyanolyan ízű a forralt bor és a sült kolbász, egyformák a bóvli ajándéktárgyak szinte mindenütt, egyformán fájó a hangerősítős Stille Nacht frekvenciája. De e régióban ennél jóval nívósabb az advent! Az italozási szokásokra ez csak mérsékelten érvényes – részben annyiban, hogy itt a forralt bor mellett a forralt must fogyasztása is dívik, részben pedig abban az értelemben, hogy a tájra jellemző, gyógyhatásúnak mondott füvekből kiváló likőrök készülnek, ami alaposan javítja a kínálat színvonalát.
Vendéglátás a Thörl-kastélyban (kép: Landgasthof Hubinger)
Ennél fontosabb eltérés, hogy Mariazell, továbbá Bruck an der Mur, a vele lényegében egybeépült Kapfenberg, vagy éppen az Aflenz közelében található Thörl kastély adventi forgatagában igen gondosan megmunkált kézműves ajándéktárgyakra lehet bukkanni – persze, időt nem sajnálva, alaposan keresgélve. Thörlben külön érdekesség, hogy a kastélyt az év nagy részében életvitelszerűen használja a tulajdonos, csak adventre nyitja meg a kapukat, és bárki ingyen bemehet. Az ódon falak között a monarchiabeli, kitömött szarvasfejek tekintetétől kísérve, hagyományos kandalló lobogó lángja mellett válogathatunk régi és új holmik között, majd teázhatunk egy kellemeset az úri szalonban.
Mariazell egyik látványossága – nem csak adventkor, hanem egész évben – a Pirker család mézeskalács-üzeme az ajándékbolttal. A több száz éves vállalkozás abban különbözik a legtöbb mézeskalács-készítőtől, hogy termékeiben jóval magasabb, 50 százalék a méz aránya, ami a Magyarországon szokottnál sokkal puhábbá teszi. A mézet elsősorban hazánkból, részben pedig Dél-Amerikából szerzik be – mondja Georg Pirker. A fűszerek pontos aránya családi titok, és aki nem akar mézeskalácsot enni, az választhat Pirker-féle mézeskalácslikőrt is, aminek pontosan ugyanolyan békebeli illatot áraszt a fűszerezése, mint a kalácsé.
Elég jól mehet az üzlet: Pirker úr örömmel mutatja a kiszállításra váró árucikkek termében azt a hatalmas zöld dobozhalmot, amely – mint mondja – másnap útra kel a Vatikánba. A mostani katolikus egyházfő, Ferenc pápa német elődje, XVI. Benedek idején kezdődött az azóta is töretlen üzleti kapcsolat.