Jarmeczky István festői pályája a nyolcvanas években kezdődött. Akkor, amikor Hegyi Lóránd a hatvanas-hetvenes évek avantgarde mozgalma után meghirdette az „új szenzibilitás – új érzékenység” című kiállítás sorozatot.
Az 1981 óta kétévente megrendezett négy nagy kiállítás program és kihívás volt az új művészeti tendenciák iránt
érzékeny, többnyire fiatal alkotók számára. Az új szenzibilitás nem festői stílus, nem stíluskategória, hanem gyűjtőfogalom volt, amelybe beletartoztak a nyolcvanas években jelen lévő, és új vizuális nyelvet, utat, csoportot
kereső különféle érzékenységek. A kiállítások nem jelentettek semmiféle kizárólagosságra való törekvést.
Folyamatos, kísérletező munkát feltételeztek, amelyben a műtárgy létrehozásának, az alkotásnak a felfokozott
izgalmát az eredmény, a műtárgy igazolta. Ez az időszak az új utak, új kifejezések, a magánmitológiák keresésének
és megteremtésének korszaka volt, amely az egyéni utak sokaságát fogta össze, aktiválta. Pécs képzőművészeti élete a hetvenes-nyolcvanas években annyira meghatározó volt, hogy az 1987-i IV. „Új szenzibilitás” kiállítást ott rendezték meg. Nem tudom, hogy Jarmeczky látta-e ezt és ezeket a kiállításokat, de ennek nincs is igazán jelentősége.
Magában a korszellemben, a levegőben benne volt mindaz a kérdés, amire Hegyi ezzel a sorozattal, a szakma pedig a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett „Eklektika 85” kiállítással reagált. Országos kiállításon 1987-ben, Kecskeméten lehetett Jarmeczky munkáival először találkozni. „A gonosz szép gondolatokkal” című munkája a figuratív és az absztrakt határait feszegetve a szenvedély és az erőszak kemény, képi megfogalmazása volt. Nagyon mély, nagyon ütős kép volt. Első díjat kapott.
Nagyjából akkortól lassan és fokozatosan változott fogalmazása, festészete. Elmélyült, meditatív szemlélődés,
elfordulás a köznapitól, a tárgyi világ hiánya és a személyes gondolat képi megjelenítése felelt meg egyre inkább
karakterének, festői attitűdjének. Témái nem változtak alapvetően; most is a belső világ megfogalmazása
foglalkoztatja. Jarmeczky hisz a művészet elhivatottságában, transzcendens hatalmában. Műveinek címei is erre
utalnak. Ezek a nem valóságos tárgyi megfogalmazások – a napszakok, az évszakok, az interferencia – a belső
történések, az észlelések és a hiányok, és végül maga a koncepció izgatják. A tárgyiasult gondolatok.
Festményeiben a forma és a térszerkezet egyaránt a szín és a fény szolgálatában áll. Képeiről ránk tör a fény, hideg
kristályos szerkezeteinek színvilága megérint. Fényjelenségek, irányjelek viszik a gondolatot a napszakok, az érzések irányába a természetes és a művi fény jéghideg kékjei között, mint egy fényjelenség villan fel valami… Sok apró pontból jön a megvilágítás, a formák művi fényt sugároznak, mint az esti városi világítás ettől a kép egyes részei háromdimenzióssá válnak.
A tér és a fény jelentőségét közvetíti, a vörösek barnák árnyalatainak melegében, a képben lazúrosan megoldott
egyes alakzataival. Az így elért háromdimenziós hatás a kép ünnepe, a mögöttes tartalom megtalálása, a
rácsodálkozás, a káprázat. Ehhez a színek intenzitását és erejét manifesztálja. Az oldott festőiséggel, a vertikálisan
és horizontálisan szerkesztett nagy felületek strukturális kölcsönhatásaival, színeivel érdekes, sejtelmes virtuális
tereket, különleges élményeket hoz létre.
Kutatja a színérzékelés élményét úgy, hogy egy adott színskála végtelen számú lehetőségét használja. A szerkezet
mindig világos és egyértelmű szellemi tartalmak hordozója. Spirituális tereket hoz létre, meg is nevezi ezeket. A
szerkezet számára a pillanatnyi vízió jelzése, meghatározása. Tudatos festő, akinél a forma feladata a szellemi
kitöltése. A struktúrák, a fény, a mozgás, a megfontoltan összeállított szerkezetek lehetőségeit kutatva
háromdimenziós hatású illúziókat, érzéseket kelt.
Jarmeczky érzi a világ asszociatív értelmezését, időtlenségét. Az idő és a tér kontinuitását, újra fogalmazását. A lét
bizonytalansága, az érzelmek telítettsége, a kiszolgáltatottság és a metafizikus szorongás jelzi ezt a valóban kortárs festészetet. A jelen pontos meghatározásából induló, onnan megközelíthető és megfogható tartalmakat. Úgy, mint a kapcsolat, az alkotás, az időnként önként vállalt belső magány. Nem akar megfelelni. Nem változtatja stílusát, nem adja lejjebb. Nem törekszik a mindenáron való elismerésre. Munkáiban benne van szuverén magányossága, nem alkalmazkodik, egyensúlyrendszere színben, formában, arányaiban rendíthetetlen. Szimbólumokban gondolkodik.
Jarmeczkyt nem lehet mindenhol látni, nincs mindenhol jelen. Inkább fest. Többet dolgozik, mint kiállít. A kiállítása a
Hotel Boscoloban március 29-ig látható.