Liszt Ferenc a 19. század kiemelkedő romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. Első zongoraleckéit édesapjától kapta, aki maga is több hangszeren játszott. A tehetséges fiú soproni és pozsonyi koncertje idején még 10 éves sem volt, mikor gyönyörű játékával már közönségsikert aratott. 1822-ben apjával Bécsbe ment, ahol Carl Czernynél és Antonio Salierinél tanult. Mestereinél igen jó kezekben volt zenei fejlődése, de 1823 őszén Párizsban már magánúton folytatta tanulmányait. Fejlődésére döntő hatással volt a francia főváros szellemi és művész elitje. Pályafutása alatt több ízben adott jótékonysági koncertet, a többi között a pesti árvíz károsultjainak javára, a Nemzeti Zenede létesítésére is. Időközben karmesterként is bemutatkozott és a korábbi pergő életet a weimari karmesteri időszak váltotta, de miután megismerkedett Sayn-Wittgenstein hercegnével, Rómába költözött, ahol főként egyházi zenék komponálásával foglalkozott, majd pedig az egyházi zene megreformálásán fáradozott. Ezt követően sokat utazott Róma, Weimar és Pest között. Egy ilyen utazás alkalmával meghűlt és életének 75. évében tüdőgyulladásban elhunyt.
Rendkívül termékeny zeneszerző volt. Mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, illetve mise. Mintegy 1400 művet komponált, mellyel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője lett. Zenei munkássága mellett rengeteg esszét is írt. Forrás: filharmonia.com, hu.wikipedia.org.
A születésének 200. évfordulója alkalmából megjelent bélyegblokkon belül a bélyegkép Liszt Ferencet ábrázolja. A sorszámozott blokk keretrajzán montázsszerű grafikai megfogalmazásban a művész életét és munkásságát megörökítő kompozíció található. A bélyegképtől jobbra az Esztergomi Bazilika épületének részlete tűnik elő emlékeztetve Liszt Ferencnek a bazilika felszentelése alkalmából komponált „Esztergomi mise” (1855) című művére. A blokk keretrajzának főmotívuma a kor divatja szerinti árnykép, melyen a művész és a pegazussá változó zongora található. A montázs hátterében egy változó színcsíkokból álló, örvénylő, pulzáló szivárványsáv húzódik úgy, ahogy ma a számítógép vizuálisan képes megjeleníteni a zenét. A keretrajz alsó részén egy Liszt-idézet olvasható: „Egyetlen zenészi törekvésem volt és volna, hogy gerelyemet a jövendő határtalan térségeibe hajítsam.” A montázs hátterében, alnyomatként a XIX. Magyar rapszódia kézirata első oldalának részlete látható (1885, Országos Széchényi Könyvtár, Zeneműtár). A blokkot – hátoldali vakdombornyomás alkalmazásával – Liszt Ferenc arany fólianyomású aláírása díszíti. Az alkalmi borítékon egy képi metafora tűnik elő: Liszt időskori sziluettje zongorává alakul. Az alkalmi bélyegző grafikájának főmotívuma egy klaviatúra stilizált rajza.
A Magyar Posta Zrt. és a Nemzetközi Judo Szövetség együttműködésének eredményeként augusztus 21-én kétféle emlékív kibocsátásával köszöntik a 60 éves Nemzetközi Judo Szövetséget. Az emlékívek, Iulian Pena tervei alapján az Állami Nyomdában készültek. Külső mérete: 90×70 mm, az emlékíven belüli kép perforálási mérete: 40×31,5 mm. A kétféle emlékív 5000-5000 példányban készült, utánnyomásuk pedig(a filatelisták nagy örömére) tilos!
A 60 éves a Nemzetközi Judo Szövetség I. című emlékív főmotívumán judózó sportolók láthatók. A perforált képen a Nemzetközi Judo Szövetség logója szerepel, felette a keretrajzon ugyanez a logó ismétlődik. A bal oldalon függőlegesen az „IFJ 60 YEARS ANNIVERSARY” felirat olvasható. A fekete színű sorszámozás és a Magyar Posta logója a jobb felső részen található.
A 60 éves a Nemzetközi Judo Szövetség II. c. emlékív főmotívumán Jigoro Kano, a judo megalapítójának portréja szerepel. A perforált képen a Nemzetközi Judo Szövetség logója található. Az emlékív alsó részén az „IFJ 60 YEARS ANNIVERSARY” felirat olvasható, jobb oldalon függőlegesen fentről lefelé haladva az alapító Jigoro Kano neve, illetve a piros színű sorszámozás és a Nemzetközi Judo Szövetség logója látható. A Magyar Posta logója a bal felső részen található.
Az emlékív levélpostai küldemények bérmentesítésére nem használható.