Jó 14 millió forint kárt okoztak a csalók egy idős asszonynak

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt négy, egymással rokonságban álló személlyel szemben, akk különféle jogcímeken 14,5 millió forinttal károsítottak meg egy idős hölgyet. (A nyitó kép forrása: polizei-beratung.de.)

A vádlottak először lucernavásárlás okán keresték fel az idős sértettet, tőle 55 körbála lucernát el is vittek, azonban nem fizették ki. A sértett ugyanis a lucerna elszállítása alkalmával elpanaszolta az elkövetőknek, hogy házastársa elhalálozását követően hagyatéki ügyintézési problémái adódtak, és ha az elkövetők – ígéretüknek megfelelően – segítenek neki egy ügyvéddel, akkor nem kell fizetniük a 687 500 forint értékű takarmányért.

Ezt követően az egyik elkövető egy ismert budapesti ügyvédnek adta ki magát, aki több alkalommal a perre, iratbeszerzési költségekre és munkadíjra 13 500 000 forintot kért és kapott a sértettől.

Az elkövetők ezenfelül arra hivatkozással, hogy a lucerna száraz porától egyikük megbetegedett, a kórházi költségekre is több alkalommal többszázezer forintot vettek át az idős asszonytól. Az elkövetők a sértettel való találkozásaik egyikén magukkal vittek továbbá négy konyhakész tyúkot is azzal, hogy azokat is majd később fizetik ki.

A vádlottak bizonyítottan összesen 14 657 500 forint kárt okoztak a sértettnek, amiből még fél százalék sem, mindössze 70 000 forint térült meg.

Az ügyészség az elkövetőket tetemes kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta meg, ami két–nyolc év szabadságvesztéssel büntetendő.

Az elkövetők közül ketten felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követték el a bűncselekményt, harmadik társuk ugyancsak büntetett előéletű.

Az ügyészség a vádiratban a beismerés esetére valamennyiük esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – tájékoztatta szerkesztőségünket ailletékes megyei főügyészség.