Jó százmillió a kár itthon a horvátországi földrengések miatt

Hazánkban is okoztak anyagi károkat a decemberi 28–29-i horvátországi földrengések. Két nap alatt bejelentések százai érkeztek a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy a következő napokban feltehetően még növekedni fog a kárbejelentések száma – közölte szerkesztőségünkkel a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén. A biztosítókhoz szerda estig ötszáznál is több bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, sőt, még Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is. A károk összesített nagysága meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a kémény vagy éppen burkolatok repedtek meg.

Több társaság is jelezte, hogy az adatok nem véglegesek, további bejelentésekre számítanak. A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek az okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, akár e-mailben is. (A szerződések is rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig jellemzően 3–5 napjuk van.) A károk már elektronikus formában is bejelenthetők, mi több, a kárrendezésre is van online megoldás. Minderről a biztosítók honlapjai tájékoztatják az érdekelteket. Jó néhány társaság a távoli kárfelvétel lehetőségét ajánlja ügyfeleinek, ha a feltételek adottak. Van olyan biztosító, amelyiknél a telefonon bejelentett egyszerű esetek megajánlott összeg elfogadásával zárulhatnak. Egyesek már bevezették, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel minden eddiginél gyorsabban, akár 20-30 perc alatt fölmérhetők a károk. A személyes kárszemléig, ha mégis elkerülhetetlen, a szakértők azt javasolják, hogy csak a legszükségesebb állagmegóvásokat végezzék el a károsultak, és lehetőleg készítsenek mindenről fénykép-felvételeket, akár okostelefonnal.

A mostani bejelentések nyomán kifizetendő kárösszegek egyébként nem számítanak kirívónak, egy-egy nagyobb nyári vihar ugyanis akár néhány ezer millió forinttal is megterheli a biztosítói kasszákat. Mindazok számíthatnak a károk megtérítésére, akiknek van lakásbiztosítása. (A mintegy négymillió hazai lakóingatlannak 72–73 százaléka biztosított.).