A Bécsi Gazdasági Kamara megbízásából készített felmérés szerint ugyanis az osztrák főváros lakói összesen 36,2 millió euró értékben vásárolnak tollakat, ceruzákat és füzeteket az új tanév alkalmából, ami 6 százalékkal több az előző évihez képest. A vásárlók átlagosan 64 eurót költenek papírárura és írószerekre. A legtöbben – a megkérdezettek 74 százaléka – új íróeszközöket szereznek be, írótömböt a válaszadók 68 százaléka, mappákat 60 százalék, füzeteket pedig a vevők 48 százaléka vásárol. A legtöbb új dologra az egyetemistáknak és főiskolásoknak (37%) van szüksége a tanuláshoz.
Azt, hogy melyik üzletben veszik a ceruzákat és füzeteket, a bécsiek elsősorban a minőség és az ár alapján döntik el; sokat nyom a latban az üzlet és a lakóhely távolsága is.
A megkérdezettek negyede egyébként már a környezetkímélő termékeket részesíti előnyben, tízóraiból pedig az otthonról hozottat (29%) kedvelik. Az iskolai büfében a válaszadók 22 százaléka, az iskolába vezető úton pedig 18 százalékuk vásárol némi harapnivalót.
De nemcsak a szülők és a diákok, a város is készül a 2012/2013. tanévre. Az iskolafelújítási program keretében 2012-ben 154 helyszínen 52 millió euró összértékben folytattak felújítási és bővítési munkákat, és ősztől hét új egésznapos iskolával bővül az oktatási kínálat. Így szeptembertől már 43 egésznapos foglalkozást kínáló alsó-, illetve felsőtagozatos intézmény várja a bécsi gyerekeket.
Bécs városa – a tavalyihoz hasonlóan – az idén is nagy súlyt fektet az olvasás oktatására: a gyerekeket olvasás hét és intenzív tanfolyamok várják, míg a pedagógusok munkáját olvasás-ellenőrzési csomaggal segítik. Ebben olyan új eszközöket és módszereket találnak, amellyel jobban segíthetik a rosszul olvasó diákokat, és pontosabban felmérhetik erősségeiket illetve gyengeségeiket. Ráadásul minden tanító, aki idén elsősöket tanít, a pedagógiai főiskola olvasástanítási továbbképzésén vett részt.
A tavasszal kinevezett iskolakerülésügyi megbízott is most mutatja be először eddigi munkájának eredményeit, felismeréseit és az ezeken alapuló új intézkedéseket. Jelenleg például egy olyan sms-rendszer bevezetésének lehetőségét mérlegelik, amellyel azonnal jelezni lehetne a szülőnek, ha csemetéje igazolatlanul kerüli az iskolát.


