(kép:collective-evolution.com) A Beatlesnek, amelynek műfajtörténeti jelentőségéhez aligha fér a legcsekélyebb kétség, nos, ennek a közösségnek egyik vezéregyénisége John, volt, a másik pedig Paul McCartney, aki a csodálatos dalok százait „szabadította” a zenekedvelő világra. Kettejük zenei világa között azonban érezhető a különbség, ami a Beatles utolsó éveiben mutatkozott meg igazán, s a szólóévekben vált teljesen egyértelművé. John a mély gondolatiságot és a hozzá igazodó zenei utat választotta. Paul mindvégig közel maradt a Beatles világához, amit persze teljesen Lennon sem tagadott meg. Hozzá azonban George Harrison zenéje állt közelebb – bár tudható, a Beatles szintén halott szólógitárosa még jobban eltávolodott a közös évekétől.

Számomra a legmeghatározóbb arc a „négyek bandájában” Johné. Szólópályája korántsem volt egyenletes, magánéletében is meglehetősen sok volt a kérdőjel. Ezzel vált mégis kerekké John, mint EMBER.

Megkerülhetetlen művész volt, akiről persze nem tudjuk meg soha, hogy második felesége, Yoko Ono mennyivel „járult” hozzá a Beatles-évek vége felé és a szólópályáján bekövetkezett változásokhoz.  Énekesként, szerzőként, költőként fölbecsülhetetlen értékekkel gazdagította a rockzene történetét.

Élete új szakaszba lépett, hihetetlenül fontossá vált számára a béke védelme, a perifériára szorult emberek ügye, a nők sorsa. Említhetjük más dalait is – főleg szólópályája korai szakaszából.  

Lennon a rock és a dalszerzők halhatatlanja. A Rolling Stone magazin szerint minden idők ötödik legnagyobb énekese; a BBC által a legnagyobb britekről készített 100-as öröklistán a tizedik helyre szavazta. A Q Magazin is minden idők legnagyobb rockikonjának kiáltotta ki. Halálakor a Grammy és a Brit Awards életműdíját ítélték neki. Verseivel és prózai írásaival is nyomot hagyott nemzedékek emlékezetében.  

Zenei hagyatékát többször, óriási mennyiségben jelentették meg. Az EMI piacra dobta teljes életművét.

Ebből azért kiderült, hogy Lennon nem minden alkotása volt érett, kiérlelt mű – főleg szólópályának első éveire vonatkozik ez. (Az Unfinished Music, a Wedding album sorolható közéjük.)

Az 1970-ben megjelent John Lennon Plastic Ono Band albummal „tért magához”, amelyet sokan a jóval híresebbé vált Imagine albumnál is jobbnak tartottak.

Hiányérzet maradhatott a rajongókban a Some Time In New York City című dupla album után – amelyen pedig  kiemelkedő zenésztársak működtek közre – köztük Frank Zappa, Eric Clapton, Keith Moon, Nicky Hopkins.

Közben nagyszerű dalok jelentek meg kislemezeken: a Power To The People, a Mother, a már említett Woman, Is The Nigger of The World, a Happy XMas (War is Over).

A rövidre szabott szólópálya nagyszerű albuma volt a Mind Games, a Walls and Bridges, majd az elődök előtt tisztelgő Rock and Roll – ez volt Lennon egyik legnagyobb közönségsikere, két változatban is megjelent. A Shaved Fish című kitűnő válogatáslemez zárta le ezt az időszakot. Ezután – váratlanul – eltűnt a színről John. Visszaemlékezései szerint Yokóval közös gyermeküket dajkálta, kenyeret sütött.

Egy időre külön költözött Yokótól. (Állítólag maga Yoko keresett számára partnert…)

(kép: http://i1.mirror.co.uk/incoming/article177784.ece/ALTERNATES/s615/image-15-for-john-lennon-gallery-586078015.jpg)

Az 1980-ban megjelent Double Fantasy albun nyitódala, a (Just like) Starting  Over – ezt az érzést tükrözi. Az 1980. december 8-án történt halálos merénylet – aznap lőtte le Johnt az őrült Mark Chapman – nem tehette lehetővé, hogy kiélvezze utolsó lemezében sikerét. A tragédia azonban az egekbe emelte ezt az albumot. Ezután jött a megszámlálhatatlan válogatás, emlékalbum, s (főleg a kerek évfordulókon) a megemlékezések sora.

A Lennon-birodalomra azóta is Yoko Ono ügyel. Az özvegy, aki egyébként többször is járt Budapesten, kezében tartja az újrakiadásokat. Aligha kétséges, hogy döntő szerepe volt a Beatles-tagok elhidegülésében, az együttes feloszlásában. A négyek soha nem is próbáltak legalább egy-egy koncertre összejönni.  Lennon halála után a többiek már nem akartak nélküle zenélni. – Lennon maga is többször kinyilatkoztatta: számára véget értek a liverpooli évek…
Johnnak két fia van. Az első feleségétől, Cynthiától Julian (akihez Paul a Hey Jude, című dalt írta), s maga is zenélt – ha túl átütő sikerrel nem is), valamint Sean, Yoko Onótól.