Johnny English James Bondnak egyfajta parodisztikus parafrázisa, már amennyiben minden furcsasága, kétbalkezessége és ügyetlenkedése ellenére is ő menti meg Őfelsége titkosszolgálatának tagjaként a rá bízott személyeket, vagy szerzi meg a titkos adatokat, kellékeket, jelen esetben egy háromrészes kulcsot a hozzá tartozó három fő gonosztól. Ehhez ő is kap mindenféle technikai csodaszerkentyűket, melyek segítségére leginkább csak véletlenül tud támaszkodni. De hogy ne csupán a 007-es ügynök legyen az előkép, itt egy fekete bőrű fiatal ügynök (Daniel Kaluuya) is a segítségére van feladatának elvégzése közben, s hogy a szép nők se hiányozzanak, ezúttal a felettese (Gillian Anderson), továbbá egy mimika- és magatartáselemző pszichológusnő (Rosamund Pike) tölti be ezt a feladatot a történetben. Lássuk, mi mindennel tölti meg Rowan Atkinson ezt a kémfilm-sablont!

A történet szerint Johnny English öt éve elvonultan él Kína hegyei között, hogy egy harcos szerzetesi közösségben sajátítsa el a keleti harcművészet fortélyait és szerezzen állóképességet. Ha ezzel a szituációval egy Steven Seagal vagy Jean-Claude van Damme film kezdődik, az „halálosan komoly”, mert figurájuk magában hordozza a képviselt műfajt, de ha Mr. Bean kerül ugyanilyen szituációba, biztosak lehetünk benne, hogy perceken belül dőlni fogunk a nevetéstől, mert ő testidegen ettől a közegtől, miközben jelleméhez valamiféle állandó komikus önelégültség és bizonyítási kényszer is társul. Evvel mindjárt megragadtuk Atkinson humorának az egyik alapforrását: ő az a színész, aki minden szerepében saját maga, és bármilyen jelmezt is húz magára, a néző már előre tudja: ki fog lógni a sorból. Nos, Johnny English, mielőtt újabb bevetésére sor kerülne, ebben az expozícióban már elsajátít egy olyan képességet, ami a film végén majd újabb derűs pillanatokat fog szerezni.

Szuperkémünk az MI7-nél újabb megbízatást kap gyönyörűséges főnöknőjétől: egy készülő merénylet részleteit kell megtudnia a Távol-Keleten, majd megakadályoznia azt. Igaz, hogy lépten-nyomon emlékeztetik előző, mozambiki fiaskójára, amikor is nem sikerült megvédenie az elnököt egy merénylőtől; ennek felidézésekor Johnnynak tikkelni kezd a szeme, és rángatózni az arca. Atkinson gumiarca újabb humorforrás: kiváló humorral tud pofákat vágni és mimikával derűt fakasztani. Feladatának teljesítése közben újabb paródialehetőséget nyújt számára a helyzetkomikum. Johnny English vagy már éppen megoldott egy feladatot, és akkor, a végén ront el valamit, vagy miközben önelégülten halmozza az ostobaságokat, aközben valahogy mégis megoldódnak a dolgok vele, vagy nélküle. Nevetség-forrás, hogy míg, akit üldöz, az mindenféle lehetetlen tornamutatványokkal mutatja be a menekülős sablonokat, English lazán megtalálja a legkézenfekvőbb lehetőségeket arra, hogy ellenfele elébe kerüljön, és még csak az öltönye se gyűrődjön össze. Mint mikor Indiana Jones egyszerűen lelövi az előtte kardokkal hadonászó óriás arabot. Az autós üldözéseknek is van a filmben egy remek paródiája, mikor English egy felturbózott kerekesszékben ülve, az úton száguldozva cselez ki mindenkit. Megannyi parádés ötlet, ha nem is mindegyik új, de tökéletesen hat poén helyzetben.

Humorforrás a „fellázadó tárgy” is. Pompás az a szituáció, amikor a stáb a miniszter jelenlétében tenne jelentést, de mi azt sem tudjuk, miről van szó, mert bár a többiek beszélnek, Atkinson-Bean beiktat egy emelkedő-süllyedő széket, amely persze elromlott, és English figyelmét (meg a nézőét) a székkel való hadakozás köti le. De többször is látunk olyan jelenetet, amiben indifferens, hogy mi történik az előtérben, mert a háttérben Atkinson „akciózik”. Hasonlóképp, amikor az elkábított szuperkém teste és elméje viaskodik egymással, Atkinson a legjobb burleszk-hagyományok folytatójaként vívja harcát önön testrészeivel. Ez az angol komikus mindent tud a humorról, és hihetetlen precizitással tud felkészülni a legkisebb poénjára is. És mivel eszköztára igen tág, nehéz bármelyik partnerének is észre vétetnie magát Atkinson mellett.

Pedig jó színészek veszik körül. Gillian Anderson az X-akták Scully ügynökeként lett világhírű; most ő kapta Pamela Thornton, az MI7 kőkemény vezetőjének szerepét, aki új horizontokat jelölt ki a szervezet számára, ezért nem szereti English régimódiságát. A szép színésznő jól megállja helyét a komikus közegben is, ahol ő a „rend” a rendetlenség mellett, szerepe szerint azonban mégis csak „untermann” Atkinson mellett. Kate Sumnert, az MI7 pszichológusát Rosamund Pike játssza, akire olyan remek filmből emlékezhetünk, mint a Büszkeség és balítélet. Ő egyszerre tudós, és egyszerre a főhős szerelme, a szép színésznő pedig nagyon jól megtalálja az egyensúlyt szerepében. Feladata, hogy a romantikus szituációkban tovább színezze Johnny English jellemét, felmutatva annak érzelmi, lírai vonásait is.

A forgatókönyvet dicséri, hogy ennek a két különböző karakternek egymáshoz vonzódása sem hiteltelen.

Johnny English legnagyobb példaképe Simon Ambrose ügynök, akit Dominic West alakít. Figurája ellenpontoz, mert ha itt valódi James Bond sztorit látnánk, akkor ő volna az ideális figura a szerepre, de mert ez esetben Johnny English a főhős, neki az jut, hogy végül is ő legyen ellenpontként „a nagy csalódás”. English társa, a fiatal, új nemzedéket képviselő Tucker ügynök, akit egy kevéssé ismert színész, Daniel Kaluuya formál meg. Ő egyfelől rajongó, másfelől nem egyszer neki kell Englisht kisegítenie a bajból, vagy megoldania a feladatot. Ezt finom eszközökkel teszi, elviseli felettese különcségeit, de mégsem tántorodik el a maga útjától. Egy másik fontos szerepre Tim McInnernyt kérték fel: ő a kerekes székes Patch Quartermaint játssza, aki az MI7 fegyverszakértője. Van néhány párjelenete Atkinsonnal, és szemmel láthatólag „egy húron pendülnek”. Még egy fontos szerep van a filmben, a kínai bérgyilkos takarítónőé, akit Pik-Sen Lim alakít. Ő amolyan „mimikri” képességekkel megáldott jelentéktelen figura, aki mindenütt felbukkan, és egyfelől minden takarítóeszközből, golfszetből halálos fegyvert tud előkapni, hogy English életére törjön, másfelől jelentéktelen külsejével újabb humorforrás, hiszen állandóan összetévesztik valaki mással. Márpedig English szerepéhez hozzátartozik, hogy mindig mással lép kontaktusba, mint akivel kéne.

A film okoztza kettős öröm: egyfelől valóban egy thrillernek izgulhatunk, ami rendesen meg van írva, másfelől ebből bomlik ki egy humorpetárdákkal megfűszerezett vígjáték. William Davies ötletéből Hamish McColl jegyzi a forgatókönyvet. Oliver Parker rendező maga is komikus vénájú, tehát őt nem a látványtervezők, pirotechnikusok és maszkmesterek ragadják el, hanem a rekeszizmunkat próbára tevő, az angol humorban gyökerező valós és nonszensz elemek. Mindezek eredményeként, és az eléggé suta magyar címe ellenére is egy az Universalnál készült olyan 108 perces, 12 éven felülieknek ajánlott izgalmas és szórakoztató angol filmet forgalmazhat a UIP-Duna Film szeptember 15-től, amit jó szívvel tudok megnézésre ajánlani mindenkinek.