A kezdeményezés az Amerikai Egyesült Államokból ered. 2004-ben Rob Lowe színész hívta életre azzal a céllal, hogy orvosok, nővérek, betegszervezetek, betegek és családtagjaik összefogásával szervezzenek közös tájékoztató kampányt a lymphomáról, annak tüneteiről, élettani hatásairól. Azóta világszerte elismertté, és nemzetközi eseménnyé vált a lymphoma világnap, amelynek alkalmából nemzeti és nemzetközi társaságok, orvoscsoportok, betegszervezetek különböző rendezvényeket szerveznek világszerte. Ezek célja, hogy ráirányítsák a közvélemény figyelmét a „rejtőzködő betegségnek” is nevezett lymphomára, amely sajnos még ma is azon tumoros megbetegedések közé tartozik, amelyekről az emberek viszonylag keveset tudnak. A lymphoma a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, ami a nyiroksejtek, más néven lymphociták rosszindulatú átalakulásának következtében a nyirokcsomók, a lép és egyéb szervek megnagyobbodásához, megbetegedéséhez vezet.
Megdöbbentő, de tény, hogy a lymphomás betegek közel fele a betegsége előtt még sohasem hallott erről a kórról, pedig ez az egyik olyan daganatos megbetegedés, amiből akár teljesen meg lehet gyógyulni, ha időben felismerik. Szomorú statisztika, hogy a lymphomás megbetegedések száma világszerte emelkedik. Hazánkban évente több mint 1000 új lymphomás beteget ismernek fel és látnak el az egészségügyi ellátórendszerben – tájékoztatott dr. Illés Árpád egyetemi docens, a világnapi rendezvény főszervezője.
A DE OEC Lymphoma Betegklubjának legfőbb feladata a lymphomás megbetegedéssekkel kapcsolatos ismeretek terjesztése, a betegek érdekeinek képviselete, az együttműködés a betegekkel, hozzátartozókkal és orvosokkal. A DE OEC szakembereinek részvételével az idén is figyelemfelkeltő és tájékoztató rendezvényt szervez a lymphoma korai felismeréséért, és a tünetek minél szélesebb körű megismertetéséért, hiszen egyszerű önvizsgálattal a betegség tünetei – bár nem látványosak, de nagy bizonyossággal – felismerhetők. A rendezvényen a szervezők örömmel várnak minden érdeklődőt, és természetesen bárkit, aki saját, vagy családtagja, ismerőse betegsége révén kapcsolatba került a lymphomával.
Az idei rendezvényen előadók és a betegegyesület vezetői tartanak ismeretterjesztő előadásokat és kötetlen, csoportos, illetve egyéni megbeszéléseket a betegségről és annak korszerű kezeléséről. Újdonság, hogy idén internetes összeköttetés révén az érdeklődők bekapcsolódhatnak az ország egyéb helyszínein – Budapesten, Szegeden és Pécsett – tartott lymphoma világnapi rendezvényeibe is, és megoszthatják egymással tapasztalataikat.
Az orvos–beteg-találkozó részletes programja:
08.30 – 09.00Érkezés, büfé
09.00 – 09.05 Megnyitó – köszöntő dr. Illés Árpád
09.05 – 09.20 Farsang Katalin: Előadóművész, énekes
09.20 – 09.35 dr. Váróczy László: A lymphomás betegek ellátásának lehetőségei a DEOEC-en Az ellátóegységek bemutatása
09.35 – 09.50 dr. Rejtő László: A lymphomás beteg helyzete, betegszervezetek szerepe a gyógyításban és a gondozásban
09.50 – 10.05 dr. Illés Árpád: A lymphomás betegek korszerű kezelési lehetőségei napjainkban
10.05 – 10.20 Kiss Attila professzor: A lymphomás betegek kezelési lehetőségei a közeli jövőben, a transzplantáció szerepe
10.20 – 10.35dr. Gergely Lajos : Az orvos- beteg kapcsolat jelentősége, szerepe a betegek gyógyulásában, és tartós gondozásában
10.35 – 10.50 Erdős Ilona: A debreceni lymphoma betegklub bemutatása
10.50 – 11.30 Fórum: kérdések, beszélgetés
11.30 – 11.45 Horváth Anett énekes, gitáron kísér Szíjártó Zsolt előadóművész
11.45 – 12.00 Büfé, meglepetés
12:30 – 15.00 Orvospont (találkozási lehetőség szakorvosokkal)
15.00 – Internetes kapcsolódás az ország többi lymphoma világnapi
rendezvényéhez (Budapest, Szeged, Pécs)

