Miután Ausztriában a minap zátonyra futottak azok az igencsak hosszúra nyúlt koalíciós tárgyalások, amelyek révén a tavaly szeptemberi parlamenti választásokon a relatíve legtöbb mandátumot szerző, szélsőjobboldali – migrációellenes, egyben Moszkva-barát – Szabadságpártot próbálták távol tartani a kormányrúdtól, a zöldpárti Alexander Van der Bellen köztársasági elnöknek nem maradt más választása, mint hogy Herbert Kicklt, a Szabadságpárt vezetőjét bízza meg a kormányképes többség létrehozásának a feladatával.

Karl Nehammer eddigi kancellár, a mérsékelt jobboldali Néppárt politikusa korábban arról beszélt, hogy csak egy Kickl nélküli Szabadságpárttal lenne hajlandó összefogni. Ilyen párt azonban nem létezik, és minden alapot nélkülöző vágyálom, hogy a Szabadságpárt hajlandó lenne eldobni vezérét a kormányra kerülés végett. Nehammer ezek után – mint az a bécsi Der Standard blogjában olvasható – pénteken távozik a kancellári hivatalból, de hogy átmeneti jelleggel oda ki költözik be, egyelőre nem tudató. A Néppárt előtt mindenesetre megnyílik a lehetőség, hogy a Szabadságpárt mellett kisebbik koalíciós partnerként megőrizze kormányzati szerepét. Ha már nem sikerült élére állnia egy centrista koalíciónak, akkor választhatja a szélsőjobboldal melletti segédcsapat szerepét.

Vállalja-e, és ha igen, ez milyen következményekkel jár majd? Erre a kérdésre keresi ma a választ mindenki Ausztriában, és sok mindenki Európában.

A Der Standard ismerteti Van der Bellen kikötéseit, miszerint csak olyan kormány alakulhat, amelyik tiszteletben tartja a jogállamot, a hatalommegosztást, az emberi és kisebbségi jogokat, illetve a média szabadságát és függetlenségét.

Az EurActiv brüsszeli portál viszont nem rejti véka alá borúlátását. Kommentárjának címe: Osztrák barbárok Európa kapujánál. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy Christian Stocker (az Osztrák Néppárt főtitkára, mostantól ideiglenesen a párt elnöke), aki beült a Néppárt elnöki posztjáról is lemondott Nehammer székébe, és aki a demokráciára nézve veszélyesnek nevezte Kicklt, most hangnemet váltott, arra hivatkozva, hogy „teljesen új helyzet állt elő”.    

Egy másik brüsszeli portál, az EUObserver kommentárja szerint: ha szabadságpárti vezetésű kormány jön létre, akkor az – idézem – nagyrészt a magyar Orbán Viktor által inspirált politikát valósíthatja meg. A fősodor pártjainak nem csupán egyedülálló lehetősége, hanem egyben alapvető kötelessége is lett volna, hogy megmutassák, képesek az együttműködésre – írja a szerző.

Ha már az EUObserver honlapján kalandozunk, akkor megemlítem a portál egy másik cikkét is, amely azt vizsgálja, mit hozhat 2025 az Európai Unió és a Balkán kapcsolatában. És itt ne csak a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozási folyamatára gondoljunk, hanem arra is, hogy – mint az áttekintésből kitűnik – Bulgáriának az idén be kell fejeznie az euró bevezetésének az előkészületeit. Ha Bulgária – az EU egyik legszegényebb országa – részévé válik az euróövezetnek, akkor az meggyőzhet más olyan tagállamokat is, (például Romániát), amelyek még nem használják a közös fizető eszközt, hogy érdemes a következő években dinamikusabban készülniük a csatlakozásra. Az EUObserver fejtegetésében egy szó sem esik Magyarországról.

Maradjunk az évkezdeti várakozásoknál: a Deutsche Welle, a külföldre irányuló tájékoztatást végző német közszolgálati műsorszóró annak a veszélyeit ecseteli, hogy Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésekor az Európai Unió nem tud egységet mutatni, hanem éppenséggel itt áll „motor nélkül” – értve ez alatt azt, hogy a két legnagyobb tagországnak, Német- és Franciaországnak nincs szilárd kormánya, holott máskor – érthető módon – ezt a két vezető tagállamot tekintik az európai integráció motorjának. Annak az okai, hogy sem Berlinben, sem Párizsban nincs pillanatnyilag meggyőző kormánytöbbség, sokrétegűek, és köztük nem elhanyagolható a gazdaság szerepe, de nagyon eltérő módon. A Deutsche Welle megszólaltatja Carsten Brzeskit, az ING-Banknak az eurózóna ügyeiben illetékes vezető közgazdászát, aki szerint a német és a francia állami pénzügyek intézése teljesen ellentétes irányba tart:

a franciák hatalmas adósságokat halmoztak fel, miközben a németek sajnálnak pénzt fordítani a gyengélkedő infrastruktúra fejlesztésére. Franciaországnak egy kicsit németebbé, Németországnak egy kicsit franciábbá kellene válnia – javasolja a bankszakember.