Ha a közmédia hírfogyasztói úgy éreznék, hogy száraz, sőt rágós tápon tartják őket, értsd a Rogán-féle agymosoda termékein, most kicsit felvidulhatnak. Rögtön tegyük hozzá, hogy azt csak mi feltételezzük, hogy a naponta gyakorolt parasztvakítás a törzsnézőket idegesítené, felháborítaná, egyáltalán annak detektálnák, ami, vagyis bárgyú hazudozásnak. Lehet, hogy a terméket örömmel fogyasztják. Másrészt igaztalan a hírtápot sima agysorvasztó diétának tartani, hiszen az orosz propaganda oly mértékben hullámzik át a magyaron, oly mértékben járja át, bontja szét, és rakja újra össze annak molekuláris szerkezetét, hogy az még magának Rogánnak is szellemi izgalmat jelenthet. Bár ez neki legyen mondva. (A nyitó képhez: Azerbajdzsáni katonák nemzeti zászlót visznek az azeri fővárosban, Bakuban a hegyi-karabahi háborúban Örményország fölött aratott azerbajdzsáni győzelem első évfordulóján, 2021. november 8-án. Fotó: Roman Ismayilov / MTI/EPA/Roman Ismayilov.)

Na, de itt van az újabb frissítés: Kárász Róbert volt ATV-s műsorvezető, jelenleg a Duna Médiaszolgáltató tartalomfejlesztésért felelős igazgatója a Global Media Forum-on, amit Hegyi-Karabah központjában, Susában tartottak, (igen, ott, ahonnan minden örmény őslakost deportáltak) hírcsereegyezményt kötött az azerbajdzsánokkal. Ez azért is pompás döntés, mert a Türk Államok Szervezete keretében történt, ahol megfigyelők vagyunk, – afféle wanna be türkök – így a kazahokkal, kirgizekkel, türkménekkel is várható hasonló cserebere, a törökökkel meg már van is.

Mármost a nemtürk, nemorosz, és egyéb, ezektől elhatárolódó média felhívja arra a figyelmet, hogy Azerbajdzsánban a kormánykritikus aktivistákat 1. börtönben tartják, 2. meg is kínozzák őket, arról meg szó sem lehet, hogy az azeri nyilvánoságban bárki összevissza fecsegjen, ha mégis megteszi, lásd az első, és a második pontot.

Ez azt is jelenti, hogy az azeri médiahírek rendkívül kiegyensúlyozott és nyugodt természetűek, sehol egy konfliktus, az olvasót feleslegesen izgató ellentmondás, viszont mindenhonnan áradnak a bankszektor fejlődéséről, a nemzeti karatecsapat harmadik helyéről, Alijev elnök látogatásáról a Bakuban épülő Győzelem Parkban, az „Azeri Light” típusú kőolaj árváltozásáról szóló hírek, bár az is kiderül, hogy az álnok Nyugat a Karabahban tönkrevert örmények újra-felfegyverezésén ügyködik, miközben a még életben maradottak – a bakui jelentések szerint – ettől undorodva fordulnak el, és inkább szeretett azeri testvéreik kebelére bújnak békében és boldogságban.

Vagyis ennek a mesének is jó a vége, kitűnően illik majd a Hszi Csin-ping kínai elnök válogatásában készült, kínai bölcsességeket összefoglaló film ismétléséhez, illetve Szadir Zsaparov kirgiz elnök várható életút-mozijához, és az üzbég élet híreihez, amelyek harmóniáját biztosítja, hogy mára minden ellenzéki és kritikus weboldal külföldön működik.

A magyar médiatérre így települ majd rá valami boldogságközeli állapot, egyfajta zsongító csend, a túlvezérelt, hisztérikus, a nemváltásba belehülyült, folyton háborúzó Nyugatot pedig a nyugodt, békés, az egyeduralom minden erényét gyakorló Kelet egy mozdulattal kapcsolja le, mint valami ócska rádiót, egy sáv kivételével, amely szakadatlanul „A mosoly országa” operettet játssza.