Róna Iván, aki a hónap eleje óta látja el a zenekar körüli menedzseri feladatokat, röviden ismertette a soron következő programokat, köszöntötte a március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett Fegyát. Felhívta a figyelmet a zenekar gazdag tartalmú honlapjára.

A Zsidó Nyári Fesztivál nyitónapján, augusztus 31-én a Dohány utcai zsinagógában „Kérdezem a csillagokat” címmel ad nagy koncertet a Budapest Klezmer Band. Vendégként fellép Tompos Kátya színésznő. Egy héttel előtte, augusztus 24-én a XIII. kerületi RaM Colosseumban a Pannon Várszínház előadja a „Hegedűs a háztetőn” musicalt – ugyancsak az együttes közreműködésével. Föllép a Budapest Klezmer Band szeptember 4-én a Robert Capa-emlékesten is.
Jávori Ferenc elmondta, hogy az utóbbi években két változás történt a zenekarban:Máthé Lászlóbőgőzik és Barbinek Gábor játszik harsonán.
A zenekar alakulásának 25. évfordulójára új zenés darabbal készül a zenekar: Levi Straussról a legendás farmergyárosról szól majd, és várhatóan Farmerkirály lesz a címe. Jávori Ferenc rövidesen hozzálát a librettó és a zene megírásához. Levi Strauss 1829-ben született Németországban, majd kivándorolt Amerikába. Izgalmas, kalandos életéről szól majd a darab. Máris több színház érdeklődik iránta – jegyezte meg Jávori Ferenc.
Idei esemény még: a Fővárosi Operettszínházban november 14-én lesz a Menyasszonytánc 200. előadása. Debrecenben augusztus 26-án Falusi Mariannal és Dunai Z. Tamással együtt szerepelnek, s több alkalommal fellépnek a „Hegedűs a háztetőn” darabbal is.
Emellett természetesen lesznek más budapesti és vidéki koncertek is, külföldre is eljut a Budapest Klezmer Band: szeptember 5–7. között Norvégiában, október 24-én Kassán, november 27-énn pedig Zágrábban vendégeskedik. Az újévi koncertet a Budapest Kongresszusi Központban tartja.
Vadas Vera, a Zsidó Nyári Fesztivál igazgatója elmondta, hogy a Budapest Klezmer Band nélkül elképzelhetetlen az immár 17. alkalommal megrendezendő fesztivál. A zenekar eddig még sohasem hiányzott a programokról. Utalt arra is, hogy az idei fesztivál szorosan kapcsolódik a holokauszt 70. évfordulójához.
Az igazgatónő elmondta még, hogy Európa egyik legnagyobb zsidó kulturális rendezvénysorozatán az idén tucatnyi helyszínen mintegy harminc produkció várja a közönséget. Fölhívta a figyelmet Zorán önálló koncertjére; a művész vendége lesz Kulka János színművész és Gerendás Péter énekes-gitáros. A zsinagógába költözik egy estére a Budapest Bár is, amely szeptember 3-án ad koncertet Bangó Margit és László Boldizsár közreműködésével. A fesztivál zárónapján Bródy János lép fel.
A Zsidó Nyári Fesztivál idén sem múlhat el a hagyományos kántorkoncert nélkül, s fellép a híres Jeruzsálemi Akadémia Kamarakórusa is – mondta el a sajtótájékoztatón Vadas Vera, aki szintén gratulált Jávori Ferencnek Kossuth-díjához.

