Kamera előtt tépte szét Fidesz-tagkönyvét a diplomata

(Forrás: a Transtelex cikke/Tőkés Hunor) A Magyar Hang Kompország című műsorának vendége volt Beke Mihály András nyugalmazott kultúrdiplomata, aki kamerák előtt tépte szét a Fidesz-tagkönyvét, majd bejelentette: szakít a párttal. A döntését azzal indokolta, hogy már a médiatörvénynél érezte, nem jó irányba tart a Fidesz, de sokáig hallgatott. A végső lökést Orbán Viktor tihanyi beszéde adta, amikor a miniszterelnök a romániai magyarellenes, szélsőjobboldali politikust, George Simiont méltatta, számolt be a Telex.

Mint mondta, Orbán ezzel végleg felrúgta a határon túli magyar közösségekkel szembeni szolidaritást. Hozzátette: „amikor a nemzetpolitika csupán eszközzé válik egy belpolitikai stratégia részeként, azzal nemcsak a külhoni magyarság, de a nemzeti szuverenitás hitelessége is sérül.”

Beke szerint sokan nem értik, miért szavaztak erdélyi magyarok Simionra, de a válasz szerinte az, hogy Orbán retorikáját ismerik fel benne. „Mindketten EU-, NATO- és ukránellenesek, oroszpártiak – így nem csoda, hogy egyre több erdélyi magyar látja őt az általuk tisztelt magyar miniszterelnök román kiadásának” – fogalmazott.

Kritikával illette azokat az európai politikai vezetőket és nemzetközi szervezeteket is, akik nem reagálnak a határon túli magyarokat érő sérelmekre, miközben a magyar belpolitikai történéseket nagyítóval vizsgálják.

A 2026-i választás kapcsán felvetette, hogy a Fidesz egy esetleges vereség esetén akár külső beavatkozásra is hivatkozhat, hogy ne ismerje el az eredményt. Ugyanakkor szerinte azzal sem foglalkozik eleget a közvélemény, mi történik, ha az ellenzék valóban nyer. „Az alapkérdés az, hogy hogyan lehet egy autokráciát demokratikus eszközökkel lebontani és demokratikussá átalakítani” – mondta Beke Mihály András, hozzátéve: ebben most a lengyelek járnak élen.

A Fidesz-tagkönyv széttépése a Kompország című műsorban, 22:30-tól látható. A teljes beszélgetés itt nézhető meg,

Beke Mihály András 1956-ban született Bukarestben, tanulmányait Budapesten és Kolozsváron végezte. Pályáját íróként, újságíróként és szerkesztőként kezdte, később diplomáciai szolgálatba állt. Dolgozott a csíkszeredai magyar főkonzulátuson, valamint a beregszászi külképviseleten is. Diplomáciai munkájában elsősorban a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolattartásra és a kulturális kapcsolatok erősítésére összpontosított. Nyugdíjazása óta ritkán szólalt meg nyilvánosan, mostani fellépése ezért is keltett különös figyelmet.

Magyar Hang: Orbán Viktor számára a nemzetpolitika csak politikai termék. Számomra ez már vállalhatatlan, a hallgatás is hazugságnak számít – mondta a diplomata, majd széttépte Fidesz-tagkönyvét. Az, hogy ki ő, és minden más részlet kiderül Kompország című műsorunkból, amely pénteken este nyolc órakor kerül fel a Magyar Hang Youtube-csatornájára.